TBD

Hírek

Új információk az online adatszolgáltatással kapcsolatban – rövid véleményezési határidő!

Hírlevél

Alábbi hírlevelünkben a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapjára felkerült rendelet-tervezet (’Tervezet’) jelentősebb módosításait foglaltuk össze. A Tervezet alapján több – eddig ismeretlen – részletszabály került megfogalmazásra az elektronikus adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésére vonatkozóan. A Tervezet alapján a számlázó programmal kiállított számlákra (számlával egy tekintet alá eső okiratokra) vonatkozó adatszolgáltatásnak legalább az Áfa törvény szerinti kötelező adattartalomra kell kiterjednie, illetve a Tervezet meghatározza azt is, hogy a számlázó programmal kiállítandó számlákról mely időponttal kell adatot szolgáltatni. A Tervezet szerint az elektronikus adatszolgáltatási kötelezettségnek azonnal, de legfeljebb a számla kiállítását követő 24 órán belül kell eleget tenni.

A Tervezet tartalmazza továbbá az xsd adatstruktúrát, amelyben a számlázó programokkal kiállított számlákról az adatszolgáltatást szükséges teljesíteni. A módosítások 2018. július 1-jével lépnek hatályba, ugyanakkor a Tervezet lehetővé teszi, hogy az adóalanyok tesztjelleggel a kötelező adatszolgáltatást megelőzően is adatot szolgáltathassanak. A felkészülési időszak folyamán is a Tervezet mellékletében foglalt specifikáció lenne irányadó, azaz önkéntes bejelentés esetén is vélhetően ezt a sémát kell követni.

Maga a Tervezet június 30-ig véleményezhető, ugyanakkor várhatóan a tesztidőszak során is lehetőség lesz a gyakorlati tapasztalatok hatósággal történő megosztására, és ezek alapján még további módosítása, pontosítása várható mind a Tervezetnek, mind a mellékletnek. Az előzetes tervek szerint az év utolsó negyedévében kerül kialakításra az a hatósági online felület, ahol majd teljesíteni kell az éles bejelentési kötelezettséget, ez várhatóan más lesz, mint a tesztrendszer során alkalmazható felület.

Ennek megfelelően javasolt, hogy a társaságok minél előbb mérjék fel, hogy milyen fejlesztési igényt jelenthet a bejelentési kötelezettség teljesítése. Amennyiben a fejlesztéssel kapcsolatban problémát észlelnek, illetve ha esetleg módosítást szeretnének elérni az adatszolgáltatási kötelezettség tartalmával kapcsolatban, várjuk szíves észrevételeiket, melyeket készséggel továbbítunk a hatóságok részére.

Amennyiben a fentiekkel kapcsolatban kérdései, észrevételei lennének, kérjük, forduljon szakértőinkhez!

Hasznosnak találta?