Férfi aki New York látképére néz

Kitekintések

Új transzferárazási környezet

Gyakorlati útmutató a BEPS változásaihoz

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 2015. október 15-én nyilvánosságra hozta a „Base Erosion & Profit Shifting” (adóalap-erózió és nyereség-átcsoportosítás – BEPS) projekt keretében készített végleges jelentést. Az új útmutató igazi mérföldkő, mely várhatóan számos helyzetben módosítja majd a transzferárazási számításokat, és a multinacionális vállalatoktól megköveteli, hogy további elemzéseket és dokumentációt készítsenek. Hogy érinti cégét az új útmutató?

Az ügylet és kockázat pontos körülhatárolása

Az OECD Transzferár Irányelvek 1. fejezetének változásai a kapcsolt felek közötti ügylet gazdasági tartalmának kiterjesztett áttekintésével és elemzésével újraértelmezik a szokásos piaci ár elvét. A kiterjesztett elemzés – melynek feladata annak megállapítása, hogy az ügyletnek van-e gazdasági tartalma – a korábbinál lényegesen részletesebb funkcionális és kockázati elemzést tesz szükségessé, amire „az aktuális ügylet pontos körülhatárolásaként” hivatkozik.

 Az új útmutató szerint a kockázat szerződéses allokálása (és az ezzel kapcsolatban elvárt megtérülés) kizárólag akkor fogadható el, ha a pontos körülhatárolásos elemzéssel minden kockázatviselő fél úgy tekinthető, hogy a hozzá allokált kockázatokat kézben tartja, és rendelkezik a kockázatok viseléséhez szükséges pénzügyi kapacitásokkal. A kockázatelemzés, valamint a kockázatok funkcionális kezelésének elemzése az új útmutató szerint megkövetelt kiterjesztett funkcionális elemzés lényeges eleme.

Gyakorlati szemszögből ez azt jelenti, hogy az adózóknak külön-külön meg kell nevezniük a csoporton belüli ügyleteikkel kapcsolatban felmerülő kockázatokat, illetve elemezni és dokumentálni kell a kockázatok átvállalásáról, átadásáról, valamint mérsékléséről ténylegesen döntést hozó felet. A finanszírozási kockázatokat kiemelten említi az új útmutató, miszerint azok teljesen eltérnek és különböznek a működési kockázatoktól. A puszta tény, hogy egy jogi személy finanszírozási kockázatot visel, nem jogosítja fel e személyt a működési kockázatokkal kapcsolatos megtérülésekre, kivéve, ha azokat a működési kockázatokat is ő viseli.

A teljes cikk elolvasásához töltse le a kiadványt az oldal tetején lévő linkre kattintva.

Ugrás a lap tetejére

Tokyo

Szerzők

Aengus Barry
Deloitte UK, London

 

Fiona Craig
Deloitte Australia, Sydney

 

Philippe Penelle
Deloitte US, Washington, DC

Telephelyspecifikus előnyök

A telephelyspecifikus előnyök (LSA) a termelés olyan helyszínspecifikus piaci jellemzői és/vagy tényezői, melyek segítségével a vállalkozások ugyanazon termék vagy szolgáltatás nyújtásával alternatív helyszínekhez képest jobb pénzügyi eredményt érnek el. Az LSA-k közé tartozik többek között a képzett munkaerő, az adókedvezmények, a piaci felár, a bővülő piacokra való belépési lehetőség, a kiváló infrastruktúra és a költségmegtakarítás.
Az új útmutató két típusú telephelyspecifikus előnnyel foglalkozik:

  • Költségmegtakarítás: A magas és alacsony költségű országokban jellemző működési költségek (alacsonyabb munkaerőköltség, ingatlanüzemeltetés stb.) eltéréseiből származó megtakarítás.
  • Egyéb helyi piaci jellemzők: A helyi piacok jellemzői (mint például a piacon jelen lévő háztartások vásárlóereje és termékpreferenciái, a gazdaság növekedési rátája hozzáadódik a termékek iránti kereslet növekedéséhez, a piaci verseny foka) lehetővé teszik a vállalatok számára, hogy termékeiket felárral értékesíthessék, és/vagy lehetőségük nyíljon bővülő helyi vagy regionális piacokra belépni vagy azokhoz közel kerülni, így az értékesítés vagy termelés méretgazdaságosságával versenyelőnyre tehetnek szert.

Bár az útmutató formálisan nem definiálja az LSA-kat, a telephelyspecifikus megtakarítás koncepcióját meghatározza, és megemlít egyéb piaci jellemzőket, melyek az LSA koncepciójával szinonimák. E cikk az LSA-kra vonatkozó útmutató néhány kérdését tárgyalja, és összehasonlítja a kinai és indiai koncepcióval.

A teljes cikk elolvasásához töltse le a kiadványt az oldal tetején lévő linkre kattintva.

Ugrás a lap tetejére

Szerzők

Anis Chakravarty

Deloitte India, Mumbai

 

Shanto Ghosh

Deloitte US, Boston

 

Eunice Kuo

Deloitte China, Shanghai

Passzív asszociáció

Néha az adótörvény vagy az útmutató legapróbb változásának jelentős gyakorlati következményei vannak az adózókra nézve. Az OECD álláspontja azzal kapcsolatban, hogy a szokásos piaci ár elve hogyan alkalmazható a kapcsolt vállalatok hitelképességének felmérésére (amint azt a Transzferár irányelvek 1. fejezetének néhány további bekezdése is mutatja) eddig nem volt az OECD BEPS projekt lényeges eleme.

Azonban tekintve, hogy a multinacionális vállalatcsoportok kölcsönből történő finanszírozása jelentős méreteket öltött, és az anyavállalati garanciák alkalmazása széles körben elterjedt, minden változásnak jelentős potenciális kihatása lehet, továbbá a multinacionális vállalatok számára számos gyakorlati értelmezési problémát is felvethetnek. Ez a bizonytalanság megnövelheti az adójogviták valószínűségét az adózók és az adóhatóságok között, illetve az adóhatóságon belül is.

A cikk a multinacionális vállalatcsoportokon belül nyújtható „passzív asszociáció” és implicit hiteltámogatás kérdéskörében nyújt információt. Elmagyarázza az OECD új álláspontját a kérdésről, hogy miért fontos, valamint a multinacionális vállaltokra vonatkozó gyakorlati következményeket, különösen az adósság-átcsoportosítás kontextusában.

Az OECD változtatásainak egyik egyértelmű sugallata, hogy a multinacionális vállalatoknak választaniuk kell a kérdésben, mind a globális politikáik szintjén, mind pedig az ügyleti alapon meghatározott és megvédett kamatok és garanciadíjak szintjén. Ráadásul sok adózónak fel kell készülnie az adóhatóság vizsgálatára, mely során a szokásos piaci ár elvét az új útmutató szerint fogják értelmezni.

A teljes cikk elolvasásához töltse le a cikkgyűjteményt az oldal tetején lévő linkre kattintva.

Ugrás a lap tetejére

Szerzők

Geoff Gill
Deloitte Australia, Sydney

 

Kevin Gale

Deloitte Canada, Winnipeg

 

Bill Yohana

Deloitte US, New York

Immateriális javak

A módosított Transzferár irányelvek 6. fejezete tartalmazza az OECD/G20 által a BEPS keretében elfogadott néhány leglényegesebb változást, melyek célja, hogy elfogadható transzferárazási számítások készüljenek, melyek összhangban vannak az értékteremtéssel.

A cikk a kockázattal kapcsolatos új útmutatót az 1. fejezetnek megfelelően – a tőke hozamát nézve – vizsgálja, és nagy hangsúlyt helyez az immateriális javak fejlesztésével, bővítésével, fenntartásával, védelmével és hasznosításával kapcsolatos fontos funkciókból származó hozamokra, és azt tárgyalja, hogyan fog az új útmutató várhatóan lényeges változást hozni a jelenlegi gyakorlatba.

A legtöbb tekintetben az új útmutató nem változott a korábbi tervezetekhez képest. Az immateriális javak tág definícióját tartalmazza, így elejét veszi azoknak az érveknek, miszerint az értékes tételek nem tartoznak a hatálya alá. Ez a tág megközelítés hasonlít számos állam legfrissebb szabályozásához.

Az új útmutató szerint az immateriális jószág:

  1. nem fizikai és nem is pénzügyi természetű vagyoneszköz;
  2. melyen tulajdonjog állhat fenn, és kereskedelmi tevékenységek során hasznosításra alkalmas; valamint
  3. hasznosítása vagy átruházása független felek között összehasonlító körülmények között ellenérték fejében történne. Gazdasági értelemben ez (nem kizárólagosan) a „szellemi termékeket” is magában foglalja.

A teljes cikk elolvasásához töltse le a kiadványt az oldal tetején lévő linkre kattintva.


Ugrás az oldal tetejére

Szerzők

John Henshall
Deloitte UK, London

 

Alan Shapiro

Deloitte China, Tokió


Keith Reams
Deloitte US, San Francisco

Nehezen értékelhető immateriális javak

A BEPS akciótervének 8-10. pontjairól készített végleges jelentésben a nehezen értékelhető immateriális javakkal kapcsolatos ajánlások az adóhatóságok és adózók között észlelt olyan információs asszimetriát hivatottak megoldani, ahol az adóhatóságoknak nincs hozzáférésük az információhoz, túlzottan hagyatkoznak az adózótól kapott „specializált tudásra, szakértelemre és információra”, vagy nem képesek meghatározni, hogy a – transzferárak (ex-ante) és az aktuális eredmények (ex-post) megállapítására alkalmazott – előrevetített eredmények közötti eltérések előre nem látható események miatt következtek be, vagy a nem megfelelő transzferárazás miatt.

Az OECD először fontolóra vette korábban a szokásos piaci ár elvén kívüli speciális eszközök alkalmazását, ide értve az immateriális javakkal kapcsolatos ügyletek jellemzőinek átalakítását, illetve a visszaéléseket megelőző más rendelkezések alkalmazását. Azonban végül egy olyan megközelítést alkalmazott, mely megfelel az amerikai „commensurate with income” szabályoknak, amelyek megfelelnek a szokásos piaci ár.

E szabályok célja a multinacionális vállalatokat arra ösztönözni, hogy licencszerződéseikbe árkiigazítást vagy más ideiglenes ármechanizmust is foglaljanak bele, amikor az átruházott immateriális jószág értéke meglehetősen bizonytalan.
A teljes cikk elolvasásához töltse le a cikkgyűjteményt az oldal tetején lévő linkre kattintva.

Ugrás a lap tetejére

Szerzők

Richard Schmidtke
Deloitte Germany, München

 

Sajeev Sidher
Deloitte US, San Jose

Alacsony hozzáadott értékű csoporton belüli szolgáltatások

Hatékonysági okokból a multinacionális vállalatok (MNE) székhelyei gyakran nyújtanak kapcsolt vállalataiknak különféle támogató szolgáltatásokat. Ezek a szolgáltatások jellemzően a támogató szolgáltatások tág kategóriáinak egyikébe esnek, mint például HR-, pénzügyi, informatikai, jogi és marketing szolgáltatások. A nemzetközi ügyletek méretének növekedésével és az MNE-k közötti verseny fokozódásával a vállalatok a csoporton belüli szolgáltatások teljes körét a hatékonyság érdekében és a szolgáltatások duplázódásának elkerülésére gyakran egyetlen alacsony költségvetésű központban központosítják. Ez a trend vezetett a csoporton belüli szolgáltatóközpontok létrehozásához.

Az OECD végleges jelentése a BEPS projekt akciótervének 8-10. pontjáról (Transzferárazási eredmények egyeztetése az értékteremtéssel) tartalmaz egy olyan fejezetet, melynek címe „Alacsony hozzáadott értékű csoporton belüli szolgáltatások—A Transzferár irányelvek 7. fejezetének felülvizsgálata”. Az útmutató bevezet egy választható, egyszerűsített megközelítést annak megállapítására, hogy a szolgáltatásért felszámolt díj megfelelő-e („előnyök vizsgálata”), illetve az alacsony hozzáadott értékű szolgáltatások esetén a szokásos piaci díj kiszámítására.

A jelenleg érvényben lévő útmutatóval ellentétben az új irányelvek szerint amennyiben az adózó úgy dönt, hogy az alacsony hozzáadott értékű csoporton belüli szolgáltatás dokumentálására az egyszerűsített módszert alkalmazza, csak azt kell bemutatnia, hogy az előnyök a csoport tagjai számára a szolgáltatások meghatározott kategóriáin belül keletkeznek, azaz nem kell meghatározni a konkrét előnyöket. Az egyszerűsített módszer az egyes adóhatóságok által történő bevezetést követően várhatóan mérsékelni fogja az adózóknak az alacsony hozzáadott értékű szoporton belüli szolgáltatások dokumentálásával kapcsolatos terheit.

A teljes cikk elolvasásához töltse le a cikkgyűjteményt az oldal tetején lévő linkre kattintva.

Ugrás a lap tetejére

Szerzők

Shannon Blankenship
Deloitte US, Denver

 

Mudigonda Vishweshwar

Deloitte India, Bangalore

 

Rafal Sadowski

Deloitte Poland, Varsó

Költség-hozzájárulási megállapodás

A költség-hozzájárulási megállapodások (cost contribution arrangement -- CCA) olyan szerződések, melyeket a felek azért kötik, hogy megosszák a költségeket és kockázatokat, melyek

  1. az immateriális vagy tárgyi eszközök fejlesztésével, előállításával vagy megszerzésével, illetve
  2. a szolgáltatások nyújtásával kapcsolatban merülnek föl azzal az elvárással, hogy a felek az elvárt előnyöket a költségekhez való hozzájárulásuknak megfelelően méltányosan élvezik.

Az OECD új transzferár-irányelvei megkövetelhetik a résztvevőktől, hogy finanszírozzák az ilyen megállapodások tartalmának lényeges növelését, valamint számos esetben azt is, hogy megváltoztassák a CCA-hozzájárulás értékének meghatározására alkalmazott módszert. A vállalatok arra juthatnak, hogy az új útmutató néhány helyzetben az ilyen megállapodásokból származó gazdasági előnyök nagy részét megszüntetni.

A cikk áttekinti a végleges CCA-irányelveket, összefoglalja a tervezettől történő lényeges eltéréseket, és azonosítja azokat a gyakorlati megfontolásokat, melyeket azoknak a multicégeknek javasolt figyelembe venni, melyek CCA-t terveznek kötni, vagy meglévő CCA-ból származó kötelezettségeknek kell megfelelniük.

A teljes cikk elolvasásához töltse le a cikkgyűjteményt az oldal tetején lévő linkre kattintva.

Ugrás a lap tetejére

Szerzők

Jacqueline Doonan
Deloitte US, San Francisco

 

Ramón López de Haro

Deloitte Spain, Madrid

Transzferár nyilvántartás és országonkénti jelentés

Az OECD Transzferár irányelvek 5. fejezete új sztenderdeket határoz meg a transzferár nyilvántartás elkészítésére. Az irányelv ajánlása szerint a különböző országok a transzferár-nyilvántartás elkészítéséhez háromrétegű megközelítést alkalmaznak:

Törzsdokumentum globális információkkal a multinacionális vállalatcsoportról, specifikus információ az immateriális javakról és a pénzügyi tevékenységekről, melyet minden releváns ország adóhatósága számára át kell adni;

Helyi dokumentum részletes adatokkal minden ország szóban forgó tagvállalatának minden releváns és lényeges kapcsolt felek közötti ügyletéről; és

Országonkénti jelentés a bevételekről, megfizetett adóról és a gazdasági tevékenység bizonyos lépéseiről.

A cikk az új útmutatót tárgyalja, amely a dokumentálás folyamatát alapvetően megváltoztatja és jelentősen növeli a multicégek transzferárazási kötelezettségeit, mivel a legtöbb multinacionális vállalattól megköveteli, hogy globális működésükről lényegesen több információt gyűjtsenek össze és biztosítsanak az adóhatóságok számára, mint azt korábban tették.

A teljes cikk elolvasásához töltse le a cikkgyűjteményt az oldal tetején lévő linkre kattintva.

Ugrás a lap tetejére

Szerzők

Mark Nehoray
Deloitte US, Los Angeles

 

Jeroen Lemmens

Deloitte Switzereland, Zürich

 

Yoshihiro Adachi

Deloitte Japan, Tokió

Jogviták rendezése

Az akcióterv 14. pontjának („A jogviták rendezésének hatékonyabbá tétele”) célja megoldások kifejlesztése olyan problémákra, melyek megakadályozzák az országoknak, hogy egyezményeikkel kapcsolatos jogvitáikat kölcsönös megállapodási folyamatok keretében (mutual agreement procedures – MAP) rendezzék, ide értve a választottbírósági eljárásokra vonatkozó rendelkezések hiányát a legtöbb egyezményben, valamint a tényt, hogy a MAP-hoz és a választottbírósághoz való hozzáférést bizonyos esetekben megtagadják.

Bár az akcióterv 14. pontja az adóhatóságokra irányul, az adózók ezen intézkedésekből jelentős előnyökre tehetnek szert azzal, hogy a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményekkel összhangban megengedik a jogviták időszerű rendezését, illetve csökken a kettős adóztatás száma.

Az akcióterv 14. pontja utalást tesz az akcióterv 15. pontjára („Multilaterális instrumentum kifejlesztése a bilaterális egyezmények módosítására”), mely kritikus fontosságú lesz a 14. pont ajánlásainak megvalósításában. A multilaterális eszközökről folyó tárgyaláshoz, ami magában foglalja a kötelező erejű választottbíróságot, nemrégiben csatlakozott az Egyesült Államok is.

E cikk az akcióterv 14. pontjával kapcsolatos útmutatást tárgyalja, ide értve a jogviták rendezésével kapcsolatos minimumszabványokat és legjobb gyakorlatot.

A teljes cikk elolvasásához töltse le a cikkgyűjteményt az oldal tetején lévő linkre kattintva.

Ugrás a lap tetejére

Szerzők

Kerwin Chung
Deloitte US, Washington, DC

 

Alan Shapiro

Deloitte Japan, Tokió

 

Kirsti Longley

Deloitte US, Washington, DC

Hasznosnak találta?