Sajtóközlemények

Az OTP Bank Nyrt. nyerte a legjobb fenntarthatósági jelentésnek járó Deloitte Zöld Béka Díjat

Budapest – 2019. január 16.

A Deloitte Magyarország a 2000-ben alapított Zöld Béka Díjjal a vállalatok környezetvédelmi és társadalmi felelősségvállalását és az ezen a területen elért eredményeiket tükröző beszámolókat ismeri el. Az országos szinten díjazott jelentések automatikusan részt vesznek a regionális versenyen is. A résztvevők az előző egy vagy két pénzügyi évet lefedő társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos, fenntarthatósági, illetve integrált jelentésekkel pályázhattak.

Idén 9 szakember vállalta el, hogy a beérkezett 9 pályázóból kiemelje a legjobb fenntarthatósági jelentést készítő vállalatot. Márta Irén a BCSDH igazgatója mellett többek között Bartus Gábor a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanács titkára, Faragó Tibor címzetes egyetemi tanár, Doró Viktória a reCity magazin főszerkesztője és Bárány Róbert újságíró is vállalta a zsűritagságot.
 

Az OTP Bank Nyrt. idei jelentése kapcsán a zsűri kiemelte, hogy a vállalat komplex tevékenysége átláthatóan és ésszerűen volt bemutatva jelentésében. A fókusz a vállalatcsoport hazai működésén volt, ugyanakkor pozitívumként jelenik meg, hogy az olvasó áttekintő képet kaphat a bank régiós működéséről és szerepvállalásáról is. A BorsodChem Zrt. első jelentése pedig azért kapott különdíjat, mert az jól strukturált, áttekinthető, ágazat-specifikus, minden lényeges információt könnyen elérhető és megérthető módon tartalmaz.

– mondta Lukács Ákos, a Deloitte fenntarthatósági és klímaváltozási üzletágának vezetője

Nagy öröm számunkra, hogy három év alatt immár második alkalommal nyerte el az OTP Bank a Zöld Béka díjat. A fenntarthatóság mint cél, számunkra nem pusztán külső elvárás vagy kényszer, hanem belső elhivatottságból, az OTP Csoport alapszellemiségéből fakad. Bár a díjjal elsősorban a fenntarthatósági jelentésünket ismerik el, mi ezzel együtt úgy értékeljük, hogy egyben a területen alkotott stratégiánkat, az elvégzett munkát, az elért eredményeket is díjazták, hiszen a tényleges teljesítmény képeződik le az objektív szempontrendszer alapján elkészült jelentésben. Továbbra is tudatosan követjük stratégiánkat, hogy újabb eredményeket tudjunk elérni a fenntarthatóság területén is.

– nyilatkozta a díj kapcsán Gáspár Bence, OTP Bank kommunikációs vezetője.

Az idei Zöld Béka díj odaítélése során nem volt könnyű dolga a zsűrinek, a nyertes pályázók mellett olyan, a környezetvédelem, a fenntarthatóság és a jelentéstétel mellett elkötelezett vállalatok mérették meg magukat, mint a MOL Csoport, a Heineken Hungária Zrt, a Zwack Unicum Nyrt. vagy az ALTEO Csoport. A nemzetközi trendeknek megfelelően a jelentések túlnyomó részében megjelenik és erősödik a fenntartható fejlődési célok (SDG-k) szerepe, illetve ezek üzleti, társadalmi és környezeti kapcsolódási pontjainak bemutatása.

A nyertes jelentéseket és bővebb információt a Deloitte Zöld Béka Díjról itt olvashat.
 

Hasznosnak találta?