green-frog

Sajtóközlemények

Nem pénzügyi jelentések – az első kötelező év

Idén is keresi a legjobb fenntarthatósági jelentést a Deloitte

A tavalyi üzleti év volt az első, melyben a közérdeklődésre számot tartó nagyvállalatoknak (ún. PIE, public interest entities) kötelezően számot kellett adniuk a gazdasági mellett társadalmi, környezeti, alkalmazottakra vonatkozó és korrupcióellenességgel kapcsolatos teljesítményükről is. A Deloitte fenntarthatósági és klímaváltozási csapata az idei évben kibővíti a Zöld Béka Díjának jelentkezési feltételeit, és a PIE-k legjobb (GRI-nek nem megfelelő) kötelező jelentését is díjazza, ezzel is elismerve az előírások miatt jelenteni kezdő vállalatok első évi erőfeszítéseit.

Budapest, 2018. augusztus 29.

Az Európai Unió 2014-ben fogadta el a nem pénzügyi és sokszínűséggel kapcsolatos információk kötelező közzétételéről szóló 2014/95/EU direktívát, amelyet 2016-ban minden tagállam átültetett saját jogrendjébe. Az irányelv célja, hogy a legnagyobb, közérdeklődésre számot tartó vállalatok ne csak pénzügyi eredményeiket mutassák be, hanem a gazdasági mutatóikhoz kapcsolódó egyéb, fenntarthatósági témakörökről, a környezettel, társadalommal, munkavállalókkal, emberi jogokkal és korrupcióellenességgel kapcsolatos szabályzataikról, célkitűzéseikről és eredményeikről is beszámoljanak.

A beszámolók részletessége nagyban tükrözi a tagállamok fenntarthatóság melletti elkötelezettségét és az egyes vállalatok riportlási gyakorlatát. A hazai jogszabályok ugyan átvették a direktíva előírásait, a megfelelő részletességgel kidolgozott beszámolók szakmai ellenőrzése még várat magára, a tartalmi követelmények terén pedig megengedőbbnek bizonyul a hazai szabályozás az EU legtöbb tagállamához képest. Ezekben az országokban több esetben kibővítették a közérdeklődésre számot tartó vállalatok körét, előírták a fenntarthatósági szabványok szerinti jelentések kidolgozásának és az adatok kötelező hitelesítésének kötelező alkalmazását.

Bár több hazai nagyvállalat fejlett jelentéstételi rendszert üzemeltet, amelyek keretében részletesen beszámolnak fenntarthatósági teljesítményükről, a jelenlegi előírások nem motiválják a többi vállalatot minél pontosabb és részletesebb adatok közlésére. A nemzetközi trendek szerint azonban a felelős fogyasztói szemlélet erősödésével egyre inkább elvárássá válik a vállalatok ilyen típusú transzparenciájának biztosítása, miközben a fiatal munkavállalók döntését is egyre nagyobb mértékben befolyásolhatja egy-egy társaság társadalmi teljesítménye és megítélése.

Indul a nevezés a Zöld Béka Díjra

A Deloitte Magyarország a 2000-ben alapított Zöld Béka Díjjal a vállalatok környezetvédelmi és társadalmi felelősségvállalását és az ezen a területen elért eredményeiket tükröző beszámolókat ismeri el. Az idén már 18. alkalommal meghirdetett versenyre szeptember 21-ig lehet jelentkezni, amely során Magyarország mellett régiós szinten is megmérettethetik magukat a pályázók.

Ettől az évtől már hatályba lépett az az uniós előírás, ami a legnagyobb cégek számára megszabja, hogy nem pénzügyi jelentéseket és diverzitási jelentéseket is készítsenek. A Zöld Béka Díjra történő jelentkezés jó mérce lehet ahhoz, hogy kiderüljön, hol tartanak a vállalkozások ezen előírás teljesítésében. Egy jó fenntarthatósági jelentés azon túl, hogy erősíti a befektetők bizalmát – mivel átláthatóbbá teszi az üzleti modellt, a stratégiát és az esetleges kockázatokat -, segíthet abban is, hogy új üzleti lehetőségeket találjanak a cégek

– mondta el Lukács Ákos, a Deloitte Fenntarthatósági és klímaváltozási üzletágának vezetője.

A fenntarthatósági jelentéseket egy független szakmai zsűri értékeli és a pályázók ajánlásokat kapnak a Deloitte szakértőitől a minél átláthatóbb riportálás elérése és a direktíva, illetve a hazai szabályozás elvárásainak minél pontosabb teljesítésére vonatkozóan. A Zöld Béka Díj iránt érdeklődők a Deloitte oldalán tájékozódhatnak a verseny részleteiről és a jelentkezés feltételeiről.

Határidők és pályázati feltételek

Hasznosnak találta?