neprő bumm

Sajtóközlemények

Naperőmű bumm Magyarországon

Lehetőségek és kihívások

A tavalyi KÁT-dömpingnek köszönhetően a következő néhány évben megsokszorozódhat a magyarországi naperőművek száma. A kiemelkedő megtérülést ígérő naperőmű-beruházások azonban számos sajátos jogi, műszaki és pénzügyi kockázatot hordoznak magukban, amelyek kezelésére sok esetben nélkülözhetetlen a külső szakértők bevonása.

Budapest, 2017. november 20.

A magyarországi napenergia-szektor robbanásszerű növekedés előtt áll, a következő néhány évben több mint 2000 megawattnyi, azaz a paksi atomerőmű teljesítményével megegyező nagyságrendű támogatott naperőmű-kapacitás megvalósítására nyílik lehetőség Magyarországon, amely kiemelkedő beruházási lehetőséget jelent mind a szakmai, mind a pénzügyi befektetők számára – hangzott el a Deloitte Legal által szervezett Energy Breakfast során. A hazai naperőmű-építési láz elsősorban a megújuló energiaforrásból történő villamosenergia-termelés támogatási szabályainak közelmúltbeli változásának köszönhető. A rendezvényen a Deloitte szakértői átfogó képet vázoltak a naperőmű-beruházásokban rejlő befektetési lehetőségekről, valamint a kapcsolódó projektkockázatokról és azok kezelésének lehetőségeiről.

„A naperőműprojektek kivételes befektetési lehetőségnek számítanak, azonban nemcsak pénzügyi és műszaki, hanem jogi szempontból is számos megoldandó kérdést vetnek fel. Ilyen például a tervekben szereplő paraméterektől való eltérés, a KÁT-jogosultságok átruházhatósága, valamint a felhasználni kívánt ingatlan átminősítése. Tapasztalatunk szerint külön kihívást jelent a fejlesztők és a befektetők számára a megfelelő banki finanszírozási struktúra kialakítása, a bankok oldalán pedig a szükséges biztosítéki rendszer létrehozása igényel kiemelt körültekintést. Ezek mind olyan esetek, amelyek során szinte nélkülözhetetlen a külső szakértő bevonása”mutatott rá dr. Erdős Gábor, a Deloitte Legal irodavezető ügyvédje.

„Az utóbbi hónapokban a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) több mint 2700 KÁT, azaz megújuló energiaforrásból történő villamosenergia-termelés állami támogatására vonatkozó határozatot adott ki, és még folyamatban van közel 105 kérelem elbírálása, amelyek összesen több mint 2000 megawattnyi új naperőművi kapacitást támogatását jelentik”mondta dr. Grabner Péter, a MEKH elnökhelyettese. A szakember hangsúlyozta, hogy a MEKH folyamatosan nyomon követi a beruházásokat, és igyekszik együttműködni a fejlesztőkkel annak érdekében, hogy a tervezett projektekből a lehető legtöbb megvalósulhasson. A naperőmű-kapacitások jelentős bővítése ugyanis nagyban elősegíti Magyarország energiapolitikai célkitűzéseinek megvalósulását.

A naperőmű-fejlesztések pénzügyi és befektetési vetületeiről beszélt Mező Csaba, a Deloitte Energiaszektorának vezetője. „Az elmúlt bő egy évtizedben nagyjából ötödére csökkent a fajlagos beruházási kiadás egy naperőművel kapcsolatban. A fejlesztések megtérülési ideje ma már 10-12 év körül van, vagyis a 20-25 éves támogatási jogosultsággal rendelkező projektek kiemelkedő befektetési lehetőséget jelentenek. Ezért nem meglepő, hogy ügyfeleink közül számos hazai és külföldi befektető érdeklődik élénken a magyarországi naperőműprojektek iránt”mondta Mező Csaba. Az energetikai szakember emellett kitért az energiaipart átformáló azon trendekre és változásokra, amelyek a megújuló energiaforrások használatának és a digitalizáció elterjedésének következtében várhatóak.

A Deloitte Legal rendezvényének előadói egyetértettek abban, hogy a következő néhány évben – a Paks 2 beruházás mellett – a naperőmű-fejlesztések jelentik majd a legnagyobb változást a magyar energiapiacon. Kitértek arra, hogy várhatóan számos, támogatást elnyert projekt végül nem fog megvalósulni tekintettel arra, hogy sok projektgazda számára komoly kihívást jelent például a megfelelő műszaki szakemberek vagy a szükséges külső finanszírozás biztosítása. Megemlítették továbbá, hogy számos támogatási jogosultságot szerzett vállalkozás nem maga kezd a naperőművek megvalósításába, hanem külső befektetőt von be, így a KÁT-jogosultságot elnyert projektek tekintetében kialakult egy másodlagos piac is.

Hasznosnak találta?