A Deloitte Legal kapta az év adójogi csapatának járó díjat

Sajtóközlemények

A Deloitte Legal kapta az év adójogi csapata díjat

Sajtóközlemény

Budapest, 2016. december 20.

A Deloitte Legal Erdős és Társai Ügyvédi Iroda 2016 év eleji bővülése és új, adóperekre specializálódott szolgáltatási köre beváltotta a hozzá fűzött reményeket: a dr. Harcos Mihály által vezetett adóperes csoport lett Az év adójogi csapata. Az idén először kiosztott Wolters Kluwer Jogászdíjjal a hazai jogásztársadalom kiemelkedő képviselőinek szakmai teljesítményét ismerték el.

A Deloitte Legal adójogvitákra specializálódott csapata olyan ügyvédekből és adószakértőkből áll, akik kiemelkedő tapasztalatot szereztek az adó- és vámhatósági eljárásokban, valamint az adóperek területén. A csapat a Deloitte Legalhez 2016 elején csatlakozott dr. Harcos Mihály vezetésével többször is hatékonyan védte meg ügyfeleit az adóhatóságokkal szemben indított bírósági eljárásokban, és ezzel jelentősen hozzájárult a vállalkozások hatékony jogvédelméhez.

A Deloitte Legal által képviselt ügyeket a Kúria ráadásul számos esetben elvi jelentőségűnek ítélte, így a csapat munkája közvetlen hatást gyakorol a hazai adójogi joggyakorlat fejlődésére és formálódására is.

A Wolters Kluwer Jogászdíjra több kategóriában (pl. adójog, versenyjog, közbeszerzés, ingatlanjog, M&A stb.) lehetett nevezni, a Deloitte Legal csapata „Az év adójogi jogásza/csapata” kategóriában győzedelmeskedett, melyben az EY és a PwC jogi irodái is képviseltették magukat.

„Igen megtisztelő, hogy az ügyfeleinknek nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatos pozitív visszajelzések mellett egy ilyen rangos versenyen is kiválóan szerepeltünk. „Az év adójogi csapata” kategóriában nagyon erős jelentkezők voltak, ezért is hatalmas eredmény, hogy a díjat a Deloitte Legal nyerte meg”mondta dr. Harcos Mihály, a Deloitte Legal adóperes szakértője.

A csapat szakértői hatékonyan képviselik ügyfeleiket az adóhatósággal szemben indított bírósági jogorvoslati eljárásokban, az elsőfokú peres eljárástól a Kúria előtti felülvizsgálati eljárásig, továbbá az Alkotmánybíróság és az Európai Unió Bírósága előtti eljárásokban.

Bemutatkoznak a Deloitte Legal szakértői

Dr. Harcos Mihály, ügyvéd, partner associate

2016-ban csatlakozott a Deloitte Legal, Erdős és Társai Ügyvédi Irodához az adóperes csoport vezetőjeként, mely csoport munkatársai átfogó jelleggel nyújtanak segítséget az adóhatósággal kapcsolatos jogviták során, az adóellenőrzéstől a közigazgatási jogorvoslatokon keresztül egészen a bírósági eljárásig. Dr. Harcos Mihály túlnyomórészt vállalkozások adóperes képviseletével foglalkozik; az egyik legelismertebb adóperes jogász Magyarországon és nemzetközi szinten is kiemelt adójogászként tartják számon. Jogi végzettségén túlmenően adótanácsadói képesítéssel rendelkezik. 2008 óta a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja, angol nyelven beszél.

Hasznosnak találta?