Sajtóközlemények
Ezeket a területeket ellenőrzi fókuszáltan a NAV 2023-ban
Az adóhatóság az éves ellenőrzési tervében rögzíti azokat a területeket, amelyeket kiemelten fog vizsgálni az adott évben. A 2023-ra vonatkozó terv a sok ismerős terület mellett számos újdonságot is tartalmaz.
Budapest, 2023. március 3.
Milyen szemléletre számíthatunk 2023-ban?
Az adóhatóság 2023-ban is folytatja az adatvagyonán alapuló kockázatelemzést, aminek eredményeként célzottan választja ki ellenőrzésre az adózókat. A hazai adatvagyon mellett az adóhatóság nemzetközi platformokról beszerzett adatokat is felhasznál, ilyenekhez például automatikus információcsere keretében jut hozzá.
Fontos tudni azt is, hogy ha a hatóság jogsértést észlel, egyre rövidebb reakcióidővel teszi meg a bevételek biztosítása érdekében a szükséges lépéseket.
Ki számíthat továbbra is kiemelt hatósági figyelemre?
A nagy élőmunka igényű tevékenységet végzők – így például az építőipari és filmipari szereplők – idén is számíthatnak a NAV-tól érkező megkeresésekre. Az adóhatóság tapasztalatai alapján ugyanis a terület évek óta adókijátszással fertőzött, ahol bizonyos szereplők gyakran szövevényes alvállalkozói láncolatok felépítésével kerülik el az adófizetést. Szintén ilyen kockázatos csoportnak tartja az adóhatóság az őrző-védő, épületüzemeltető és takarító cégeket is. A szektorral érintett szereplőknek ezért érdemes fokozott körültekintéssel folytatni a partnerek ellenőrzését.
Továbbra sem dőlhetnek hátra az élelmiszeripari, mezőgazdasági árukat forgalmazók, ugyanis az adóhatóság a szektorban kiemelten vizsgálja az árstopos élelmiszerekkel kapcsolatos visszaéléseket. Az élelmiszeripar mellett a fókuszban maradtak az informatikai termékekkel kereskedők, illetve az e-kereskedelem résztvevő is. Érdekesség, hogy az e-kereskedelemmel kapcsolatos ellenőrzések szinte majdnem mind adómegállapítással végződnek az adóhatóság adatai alapján.
A gépjárműkereskedők és a szervizek is évek óta állandó szereplői az adóhatóság ellenőrzési tervének. A közelmúlt időszak gyakorlatát folytatva azonban az autóipari szektor további szereplői is készülhetnek a transzferár szempontú ellenőrzésekre.
Ki készülhet új szereplőként a hatóság vizsgálódására?
A médiaszektor célzott ellenőrzésre számíthat idén az adóhatóságtól. A médiaszolgáltatással és a filmgyártással foglalkozó adózókat ezért jelentős eséllyel választhatja ki az adóhatóság vizsgálatra. Emellett a kapcsolódó szolgáltatásokat ellátó – például reklám vagy marketing tevékenységgel foglalkozó – adózók is az adóhatóság látókörébe kerülhetnek.
A nemzetközi vállalatcsoportok idén sem lehetnek nyugodtak, ugyanis az adóhatóság több olyan területet is azonosított, amely alapján ellenőrzés alá vonhatja őket. Így például az adóhatóság idén kiemelten fogja ellenőrizni azokat a gyártócégeket, amelyek veszteségesen vagy alacsony nyereséggel működnek. Esetükben a transzferár szabályok betartását kérhetik számon. A cégcsoporton belül pénzügyi ügyletek vizsgálatára szintén fel kell készülnie az érintett cégeknek. Továbbá, a NAV fokozott érdeklődésére számíthatnak a cégcsoport azon tagjai, akik csoportos társasági adóalanyiságot választottak.
Az adókedvezményeket igénybe vevő adózók is számíthatnak az adóhatóság megkeresésére. Például az energiahatékonysági célokat szolgáló beruházás, felújítás adókedvezményével vagy a fejlesztési adókedvezménnyel élő adózók ellenőrzése is a hatósági tervek középpontjában lesznek idén.
Az adóhatóság néhány olyan termékkört is megjelölt, amellyel foglalkozó adózókat kifejezetten ellenőrizni tervez. Ellenőrzésre számíthatnak például az étrend-kiegészítőket, immunerősítőket, tüzelőanyagot, fűtőberendezéseket, légkondicionálókat értékesítő adózók.
Az importőrök szintén számíthatnak a hatóság vizsgálódására. A vámhatóság különösen távol-keleti termékek forgalmát, a vámérték helyességét és az áruosztályozást megalapozottságát vizsgálhatja.
Újdonság, hogy az adóhatóság idén beemelte az ellenőrzési tervébe az önálló bírósági végrehajtókat és az ügyvédeket, jogi szolgáltatásokat nyújtó adózókat is.
Mit lehet tenni, ha vizsgálódni kezd az adóhatóság?
A jelenlegi trendek alapján az adóhatóság nagyobb eséllyel indít jogkövetési vizsgálatot, mint adóellenőrzést. Fontos különbség, hogy jogkövetési vizsgálat esetén az adóhatóság nem állapíthat meg adóhiányt és szankciókat is csak korlátok között alkalmazhat. Azonban a jogkövetési vizsgálatot is szoros figyelemmel kell követni, mert az adóhatóság átfordíthatja az eljárást adóellenőrzéssé, amely során például egy korábbi, nem kellően átgondolt nyilatkozatot már nehezebb vitássá tenni
- hívja fel a figyelmet Ramocsa Dávid, a Deloitte Legal Ügyvédi Iroda adóperes ügyvédje.
Amennyiben kérdése merülne fel a fentiekkel kapcsolatban, a Deloitte szakértői örömmel állnak rendelkezésére.