Változások a versenytörvényben

Hírek

Változások a versenytörvényben

Jogi hírlevél

Változó küszöbértékek

A korábbi szabályozás szerint vállalkozások összefonódásához a Gazdasági Versenyhivataltól engedélyt kellett kérni abban az esetben, ha a valamennyi érintett vállalkozáscsoport előző üzleti évben elért nettó árbevétele együttesen a tizenötmilliárd forintot meghaladja, és az érintett vállalkozáscsoportok között volt legalább két olyan vállalkozáscsoport, melynek az előző évi nettó árbevétele ötszázmillió forint felett van.

A törvénymódosítás értelmében a jogalkotó megemelte az ötszázmillió forintos küszöbértéket egymilliárd forintra. A küszöbérték megemelésének az volt az oka, hogy az elmúlt években megnőtt az indokolás nélküli határozattal lezárt összefonódási ügyek száma, továbbá a jogalkotó gyorsítani kívánta az eljárást.

A forgalomszámítás úgy változott, hogy a magyar vállalkozások esetében sem a világméretű, hanem csak a magyarországi forgalmat kell számításba venni.

 

Bejelentési kötelezettség

További újítása a módosuló Versenytörvénynek, hogy bejelentési kötelezettséget ír elő azon összefonódások esetében is, amelyek habár a fenti küszöbértékeket nem érik el, ugyanakkor mégsem nyilvánvaló, hogy az összefonódás nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt az érintett piacon, feltéve, hogy az érintett vállalkozáscsoportok előző üzleti évben elért nettó árbevétele együttesen az ötmilliárd forintot meghaladja.

A törvénymódosítás nem tartalmaz részletes meghatározást arra vonatkozóan, hogy milyen esetben minősül „nem nyilvánvaló”-nak, hogy a fúzió nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt az érintett piacon. Az eljárás teljes körűvé nyilvánítása esetén alkalmazandó „nem nyilvánvalóság” feltételéről szóló közleményét a Versenyhivatal, a 2016. december 23-án lezárult nyilvános konzultációt követően, a napokban véglegesíti.

Módosuló eljárási szabályok

A törvénymódosítással a jogalkotó egyik célja az eljárás gyorsítása volt. Ennek érdekében, ha egyértelmű, hogy az összefonódás nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt az érintett piacon, akkor az eljáró vizsgáló nyolc napon belül hatósági bizonyítványt állít ki, amelynek értelmében az összefonódás végrehajtható. Ha azonban a bejelentés tartalma alapján nem egyértelmű a fúzió hatása a versenyre, a vizsgáló köteles nyolc napon belül megindítani a versenyfelügyeleti eljárást.

Azokban az esetben, amikor az összefonódást nem jelentették be, a Versenyhivatalnak az összefonódás végrehajtásától hat hónapos határidő áll rendelkezésére, hogy hivatalból indítson versenyfelügyeleti eljárást.

Fontos továbbá megemlíteni, hogy a törvénymódosítás folytán a jogalkotó a fúziók esetében is kiterjeszti a helyszíni kutatások, az ún. „rajtaütések” lehetőségét bírói engedéllyel, abban az esetben, ha feltételezhető, hogy az összefonódás-bejelentés során a felek lényeges tényeket hallgattak el, vagy a valóságnak meg nem felelő tényeket közöltek a Versenyhivatallal.

Hasznosnak találta?