Előrejelzések

2014-es kilátások az életbiztosítási és életjáradék-piacon

Vissza a normális kerékvágásba

Tanulmány a Deloitte amerikai tagvállalatának pénzügyi szolgáltató szektorra specializálódott csoportjától

Az életbiztosítási és életjáradék-piacon az elkövetkezendő években várhatóan egyre több cég fog szakítani hagyományos működési modelljével, hogy hatékonyabban tudja hasznosítani a rendelkezésre álló tőkét, és innovatív módszerekkel célozza meg az eddig elhanyagolt fogyasztói szegmenseket.

Az előttünk álló évben sok biztosítótársaságnak kell majd megküzdenie olyan akadályokkal, amelyekre nincs befolyásuk, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem tudnák saját maguk alakítani a sorsukat. Vegyük például az alábbi, a 2014 utáni időszakot érintő, potenciálisan nagy horderejű változásokat. Az, hogy ezek végül lehetőségnek vagy fenyegetésnek bizonyulnak majd, sokszor azon fog múlni, hogy az adott biztosítótársaság mit hoz ki a helyzetből.

  • Dinamikus változásokra számíthatunk a fúziók és felvásárlások piacán
  • A szolgáltatók új eszközökkel próbálják megcélozni a célcsoportokat
  • A szabályozói rendszer bizonytalansága miatt számos biztosító holdingstruktúrába kényszerül
  • A pénzügyek átalakítása révén üzleti partnerré válás
  • A szolgáltatók fejleszteni próbálják rendszereiket és munkaerejüket
  • A szolgáltatók technológiai fejlesztések útján igyekeznek előnybe kerülni

Ha kíváncsi a várható tendenciákra, tekintse meg infografikánkat.


Az életbiztosítási és életjáradék-piacon tevékenykedő cégek az előttünk álló esztendőben a mérsékelt gazdasági növekedés, a munkanélküliség csökkenése, valamint a kamatlábak várható emelkedésének következtében árbevétel-növekedésre számíthatnak. Mindazonáltal egyre többen ismerik fel, hogy ahhoz, hogy a növekedés hosszú távon fenntartható legyen, már rövid távon is mélyreható változtatásokat kell eszközölniük az üzleti modelljükben.

Akár úttörőkről, akár korai elfogadókról van szó, előbb vagy utóbb a legtöbb biztosítótársaságnak át kell majd alakítania a főbb működési folyamatait. Mivel pedig a növekedés egyre inkább kényszerré válik, rövid és hosszú távon egyaránt, egyre több szolgáltató fogja átalakítani termékeit, rendszereit és forgalmazási csatornáit.

Míg az üzletmenet átalakítása nagy változást hozhat az árbevétel és a nyereségesség terén, a szolgáltatóknak a megfelelő munkatársakra és szakértelemre is szüksége van ahhoz, hogy fenntartsák az innováció lendületét. Mi több, a hatékony munkaerő-politika lehet az egyik olyan kritikus tényező, amely meghatározza, hogy az életbiztosítási és életjáradék-piacon tevékenykedő cégek mennyire tudnak majd jól teljesíteni ebben a folyamatosan változó környezetben.

Annak érdekében, hogy ki tudják aknázni a kínálkozó lehetőségeket, és ellenálljanak piacot romboló változásoknak, a biztosítótársaságok felsővezetőinek több figyelmet kell fordítaniuk a nagyobb horderejű innovációra. Ismerje meg azokat a makro- és mikroökonómiai tényezőket, amelyek arra kényszerítik a biztosítótársaságokat, hogy szakítsanak a kialakult helyzettel.

Ha kíváncsi a részletekre, töltse le az életbiztosítási és életjáradék-piaci kilátásokról szóló teljes tanulmányunkat, vagy olvassa el tanulmányunkat a vagyon- és haláleseti biztosítási piac kilátásairól.

Hasznosnak találta?