deloitte

Hírek

Széchenyi Pihenőkártya – átmeneti módosítások 2023. évre

Tájékoztatjuk Ügyfeleinket, hogy Magyarország kormánya átmeneti rendelkezéseket fogadott el a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya) formájában adott juttatásokkal összefüggésben 2023. évre vonatkozóan.

A 2023. június 19-én kihirdetett Kormányrendelet értelmében a munkáltatók 2023. augusztus 1. és december 31. között egyszeri alkalommal és legfeljebb 200 000 forint összegig a béren kívüli juttatásokra vonatkozó adókötelezettségek teljesítése mellett biztosíthatnak juttatást munkavállalóik számára.

A rendelet alapján adható juttatás összege nem számít bele a hasonlóan kedvezményes adóterhelés mellett adható évi 450 000 forintos úgynevezett „éves rekreációs keretösszegbe”, így ez az egyszeri juttatási lehetőség nem befolyásolja az egyébként az év során a SZÉP-kártya formájában biztosított juttatások adózását. Ezzel az egyszeri juttatással összefüggésben a munkáltatót minden esetben 15% személyi jövedelemadó és 13% szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettség terheli, akkor is, ha 2023. év során összességében több, mint 450 000 forint értékű SZÉP kártya juttatást biztosít munkavállalója számára. Az egyszeri juttatás maximális összegét – az éves rekreációs keretösszegre vonatkozó előírásoktól eltérően - nem kell a munkaviszony időtartama szerint arányosítani.

Fontos azonban kiemelni, hogy a lehetőség csak a 2023. augusztus 1. és december 31. között teljesített egyszeri juttatási elemre vonatkozik. Így, ha a munkáltató az év során már az éves rekreációs keretösszeget meghaladó összegű juttatás biztosított munkavállalója részére és a juttatással kapcsolatos közterheket megfizette, nincs lehetőség arra, hogy az egyes meghatározott juttatásként figyelembe vett rész adókezelését utólag és visszamenőleg módosítsa.

A Kormányrendelet másik, sokak számára kedvező előírása alapján 2023. december 31-ig a SZÉP-kártyán felhalmozott összeget élelmiszer – kivéve alkoholos italok és dohányáru – vásárlásra is felhasználhatják a magánszemélyek (munkavállaló és társkártyával rendelkező közeli hozzátartozója). E rendelkezés nem korlátozódik az egyszeri juttatásként adott összegre, hanem a SZÉP-kártyán lévő – akár korábbi időszakból származó - teljes összegre vonatkozik. A rendelkezés továbbá nem érinti a SZÉP-kártya eddigi felhasználási területeit, így a rendelkezésre álló juttatás továbbra is felhasználható pl. szálláshely-szolgáltatásra, éttermi vendéglátásra, stb. is.

Hasznosnak találta?