Új értelmezés az üzemanyagkártyás konstrukciók áfakezelése kapcsán

A konstrukció legáltalánosabb esetben három szereplő, a kártyakibocsátó, a kártyatulajdonos és az üzemanyagot értékesítő töltőállomás bevonásával jön létre. Többszereplős mivoltából adódóan az üzemanyagkártyás konstrukciók áfakezelése a múltban többször is kérdéseket vetett fel.

A piaci gyakorlat ugyanis alapvetően az volt, hogy az érintett szereplők mint egy termékértékesítési láncként kezelték az ügyleteket, annak ellenére, hogy az üzemanyag felett tényleges tulajdonjogot a kártyakibocsátó nem szerzett a láncolatban. A láncban résztvevő felek közötti ügyletek áfa szempontú besorolását kettő, az Európai Unió Bírósága („EUB”) által vizsgált jogeset volt hivatott rendezni.

Az EUB – a Vega International és az Auto Lease Holland ügyekben hozott – ítéleteiben kimondta, – tekintettel arra, hogy a kártyakibocsátó ténylegesen nem szerzi meg az üzemanyag feletti rendelkezési jogot,

- az üzemanyagtöltőállomás nem számlázhatna termékértékesítést a kártyakibocsátó részére; illetve

- a kártyakibocsátó nem számlázhat termékértékesítést a kártyabirtokos részére.

Az EUB álláspontja szerint a kártyakibocsátó gyakorlatilag egyfajta pénzügyi szolgáltatás keretében finanszírozza a kártyatulajdonos és a töltőállomás között létrejött üzemanyagvásárlásokat, amely adómentes pénzügyi szolgáltatásnyújtásnak minősülhet.

Az Európai Bizottság által létrehozott HÉA Bizottság („VAT Committee”) azonban a közelmúltban közzétett tájékoztatójában – az előző bekezdésben ismertetett modell mellett – egy alternatív konstrukciót mutatott be, amely létrejöhet a felek között. Az úgynevezett bizományosi modell jelentőségét az adja, hogy a konstrukció keretében a kártyakibocsátó nem pénzügyi szolgáltatást nyújt a kártyabirtokos számára, hanem – a HÉA irányelv rendelkezésével összhangban – adóköteles termékértékesítés keretében biztosítja az utóbbi számára az üzemanyagot.

Ebben az esetben ugyanis a töltőállomás – kártyakibocsátó és a kártyakibocsátó – kártyabirtokos közötti ügyletek egyike főszabályos termékértékesítésnek, míg a másik a HÉA irányelv speciális bizományi értékesítésre vonatkozó szabálya alapján egy fikciós termékértékesítésnek minősül, amely termékértékesítési tényállás nem kívánja meg a termék tulajdonosként való rendelkezésre bocsátását, csupán a jogi tulajdonjog átruházását a felek között.

A bizományosi modell alkalmazásának egyebek mellett további alapvető feltétele, hogy rendelkezésre álljon a felek közötti megfelelő bizományosi szerződés.

A HÉA Bizottság ezzel az új értelmezésével kinyitotta az üzemanyagkártyás konstrukciók áfakezelésének kérdését, amely így külön gondosságot és az értékesítési konstrukciók felülvizsgálatát szorgalmazhatja az érintett feleknél, különös tekintettel arra, hogy az egyes konstrukciók nem csupán áfa, de egyéb adónemek tekintetében is eltérő következményekre vezethetnek.

Megjegyezzük továbbá, hogy a bizományosi konstrukció alkalmazásához álláspontunk szerint mindenképp javasolt az értékesítési gyakorlat felülvizsgálata, illetve a vonatkozó szerződések megfelelő biztosítéki pontokkal való előkészítése, továbbá a konstrukció adókezelésének hatósági megerősítése az esetleges adókockázatok elkerülése érdekében.