Őket ismerheted | Deloitte Magyarország

Őket
ismerheted
.

Állásajánlataink

Találkoztunk már?

Szakértőink rendszeresen tartanak órákat különböző magyar egyetemeken, valamint aktív résztvevői vagyunk a szakmai közösségi életnek, ezért könnyen lehet, hogy már ismered csapatunk egy-egy tagját – sőt, az is lehet, hogy pont ezért vagy most itt.

Frajna Fanni

Senior Consultant | ​Deloitte Private

Adó- és jogi tanácsadás

Hol találkozhattunk: Találkozhattunk állásbörzéken és céglátogatásokon.

Szakmai együttműködések keretében tartottam órát a BGE-n, részt vettem a Budapest Tax Club esetversenyének lebonyolításában és zsűrijében, valamint oktattam az ELTE Navratil Ákos Szakkollégium műhelykurzusán, illetve részt veszek a Deloitte és a Luca Pacioli Társaság együttműködésében. 

Bella Mario

senior manager | ​Corporate csoport

Adó- és jogi tanácsadás

Hol találkozhattunk: A napi munkám során főként társasági adó kérdésekkel, fúziókkal és strukturálással foglalkozom, illetve jelentős tapasztalatot gyűjtöttem a gyógyszeripart és az ingatlanszektort érintő sajátos kihívásokban.

Tanítok a Luca Pacioli Egyesület és a Deloitte közös szervezésében megvalósult kurzuson, valamint főszervezőként és zsűritagként vettem részt a Budapest Tax Club adójogi esetversenyén. 

Ivánka Anikó

manager | audit

Könyvvizsgálati tanácsadás

Hol találkozhattunk: Állásbörzéken, karrier napokon, Audit Insight Day eseményeken. 

Lennének még kérdéseid?

Bármi is merült fel benned, szívesen vesszük, ha írsz nekünk! A HR csapatunk munkatársai készséggel állnak rendelkezésedre a kérdéseiddel kapcsolatban.

ÍRJ NEKÜNK