innovation

Hírek

Kedvező változások a képzési támogatások szabályaiban

2018. december 23-án hatályba lépett a 3/2015. (II. 13.) NGM rendelet módosítása, amely többek között a Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprészéből nyújtható képzési támogatás részletes szabályait tartalmazza.

A módosítás értelmében:

  • A képzési támogatás mértéke résztvevőnként 3 ezer euróról 4 ezer eurónak megfelelő forint összegre emelkedett, azzal, hogy a támogatás mértéke nem haladhatja meg kedvezményezettenként és képzési projektenként a 2 millió eurónak megfelelő forint összeget.
  • A képzési időszak - az első, támogatásban részesülő képzés megkezdése és az utolsó, támogatásban részesülő képzés befejezése közötti időszak - lehetséges időtartama 18 hónapról 24 hónapra növekedett, amelyet minden a képzésekben résztvevő esetében külön kell számolni.
  • Definiálásra került a projekt zárásának napja, amely a képzési támogatás vonatkozásában az utolsó, támogatással érintett képzés befejezésének napja.
  • Szabályozásra került a külföldön zajló külső képzések elszámolási gyakorlata, amely alapján a kedvezményezett vállalatnak a képzésre vonatkozóan megállapodást kell kötnie a képzésben részt vevő munkavállalóval és az alátámasztó dokumentációt a belső képzéshez hasonlóan a kedvezményezett vállalatnak kell biztosítania.
  • Egyszerűsítést jelent, hogy a támogatott projekt megkezdésére, zárására, valamint a kapott támogatás elszámolására vonatkozóan meghatározott határidő esetén csak a hat hónapot meghaladó időtartamú meghosszabbításról dönt a miniszter, három és hat hónap közötti időtartamú meghosszabbításról elegendő a támogató (Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal) jóváhagyása.
  • Növeli a képzési program rugalmasságát, hogy képzési időszak végén a beszámolók összesített adatai alapján az egyes költségek teljes költséghez viszonyított aránya 20% helyett legfeljebb 25%-os eltérést mutathat a támogatás iránti kérelemben megjelölt arányokhoz képest.

 

A Nemzeti Foglalkoztatási Alapból finanszírozott képzési támogatás egy olyan vissza nem térítendő támogatás, amely 50 új munkahely létrehozása esetén igényelhető, a vállalatnál zajló külső és belső képzések finanszírozására. A támogatás mértéke az elszámolható költségek (pl. oktatók és a képzéseken résztvevő új és meglévő munkavállalók személyi jellegű ráfordításai, adminisztrációs költségek, útiköltség) 50%-a lehet, résztvevőnként max. 4 ezer eurónak megfelelő forint összeg. A kedvezményezett vállalatnak vállalnia kell, hogy a képzésben résztvevők 70%-át a képzés befejezését követő min. 18 hónapon keresztüli továbbra is foglalkoztatja.

Amennyiben a képzési támogatást, vagy egyéb állami támogatási kérdéseket illetően bővebb információra lenne szükségük, kérjük, keressék szakértőnket az alábbi elérhetőségeken.

Hasznosnak találta?