OECD útmutatás a pénzügyi tranzakciók transzferár szabályairól

Az OECD transzferár irányelveinek legfrissebb, pénzügyi tranzakciókról szóló fejezete átfogó képet ad, hiszen lefedi a legjellemzőbb pénzügyi tranzakció típusokat. Kifejezetten érinti a csoporton belüli kölcsön, cash pool, fedezeti (hedging), garancia ügylettípusokat és zárt biztosítói megállapodásokat (captive insurance arrangements) is. Emellett kitér arra, hogy a korábban megalkotott fejezetekben bemutatott, az egyes tranzakció típusok körülhatárolására vonatkozó elvek miként alkalmazhatók a kapcsolt vállalkozások közötti pénzügyi megállapodások esetében.

A cash-pool ügyletek szabályozása

A múltban az úgynevezett cash pool ügyletek sok vitás helyzetet eredményeztek az érintettek és az adóhatóságok közt. A nemrégiben megjelent anyag éppen ezért részletesen taglalja például a pool leader és a pool-ban résztvevők javadalmazásának kérdését. Különösen azt, hogy a cash pool alkalmazása révén elért csoportszintű előnyöket milyen esetekben és milyen módon lehet szükséges megosztani közöttük?

A cash pool ügyletekkel kapcsolatosan az új fejezet kevésbé fogalmaz meg konkrét elvárásokat és kapcsolódó módszertanokat a 2018 júliusában kiadott munkaanyaghoz képest. Ám talán épp ezáltal ad nagyobb teret a még életszerűbb gyakorlati megoldásoknak

- hívja fel a figyelmet Tóth Hedvig, a Deloitte adóosztályának igazgatója.

Fókuszban a teherviselő képesség

A transzferár irányelvek legújabb fejezete hangsúlyozza a teherviselő képesség („debt capacity”) elemzésének jelentőségét is. Kapcsolt hitelügyletek esetében, az adott ügylet szokásos piaci árának elemzése során nem elegendő csupán a hasonló jellemzőkkel bíró hitelügyletek árazásával való összevetés. Kulcsfontosságú – többek között – annak vizsgálata is, hogy az adós valóban képes lenne-e az adott feltételekkel rendelkező kölcsön igénybevételére? Például az ügylet hatálya alatt előreláthatólag rendelkezik-e majd a visszafizetést biztosító cash flow-val, illetve képes-e ténylegesen viselni a hitelügylethez kapcsolódó kockázatokat? Amennyiben ugyanis ez nem tűnik biztosítottnak, a kölcsön egy része transzferár szempontból nem tekinthető piaci feltételűnek, hiszen az pénzügyileg fenntarthatatlan vagy túlzó az adós szempontjából. Emiatt a szokásos piaci ár meghatározása szempontjából tartalmilag más típusú ügyletként (pl. tőkejuttatás) kezelendő. Ez praktikusan azt jelentheti, hogy az adott kölcsönnel kapcsolatosan elszámolt kamatráfordítás transzferár szempontból kiigazításra kerül a teherviselő képességet meghaladó mértékű tőkeösszegre jutó kamat mértékével.

Ennek gyakorlati alkalmazása sok kérdést felvet, az egyes országok adóhatóságai ezért eltérő megközelítéseket is alkalmazhatnak, illetve eltérő értelmezéseket fogalmazhatnak meg ennek kapcsán. Például kérdéses lehet, hogy egy ezzel kapcsolatos kiigazítást a tőkeösszeg egésze vagy annak csak egy hányada vonatkozásában szükséges elvégezni?

- mondta Prágay-Szabó Balázs, a Deloitte adóosztályának menedzsere.

Értékeljünk racionálisan!

A transzferár irányelv X. fejezete kiemeli: fontos a különféle ügyletek üzleti racionalitás szempontjából történő értékelése! A pénzügyi tranzakciók elemzése kapcsán ugyanis gyakran említésre kerülnek az olyan alapvető szempontok, mint a releváns gazdasági körülmények, az adott vállalkozás finanszírozási stratégiája, a felek által ténylegesen ellátott funkciók vagy éppen a hitelező és az adós számára reálisan elérhető alternatíva vizsgálata. Az új fejezet szerint ezeket a szempontokat szükséges megfelelően értékelni mind a hitelező, mind pedig az adós szempontjából annak megállapítása érdekében, hogy az adott ügylet megvalósítására egyáltalán sor került volna-e független felek között. A transzferár elemzésnek ez kell, hogy legyen a kiindulópontja! A szokásos piaci ár megállapítási módszer alkalmazása csak ezután következhet.

Hangsúly a csoport kockázati besorolásán

Az új fejezet értelmében a hitel- és garanciaügyletek elemzése során - függetlenül attól, hogy a felek között rendelkezésre áll-e valamilyen kapcsolódó jogi biztosíték (szerződés) vagy sem - mindig figyelembe kell venni a cégcsoporthoz való tartozás tényét, vagyis annak valószínűségét, hogy az anyavállalat hatással van az adott leányvállalat hitelkockázati besorolására („passive association”). Ezen támogatás megléte az elemzés során megteremtheti az alapot a csoport kockázati besorolásának alkalmazására az adós egyedi hitelkockázati besorolásának alkalmazásával szemben. Emellett a csoport rating alkalmazása segíthet akkor is, ha az egyedi hitelkockázati besorolás nem vezet megbízható eredményre.

Új szabályok a továbbfinanszírozás speciális árképzésére is

Azokra az esetekre, amelyekben a továbbfinanszírozásba bevont tőke eredetileg harmadik féltől érkezik, az új fejezet egy speciális árképzési módszer, a „tőkeköltség módszer” (cost of funds approach) alkalmazását javasolja. Ennek keretében a csoporton belüli hitelezők által alkalmazott kamatok alapvetően a tőkeköltségből indulnak ki, megnövelve további költségelemekkel, úgymint a kapcsolódó működési költségek és kockázati felár. Azokban az esetekben, amikor a külső finanszírozás több csoporttagon is keresztülfut, mielőtt eljut a végső adóshoz, az új fejezet iránymutatása alapján az egyes közvetítőknek csak az általuk kifejtett hozzáadott értékre tekintettel lehet indokolt hasznot felszámítaniuk.

Mikor indokolt garanciadíjat alkalmazni?

Nem minden pénzügyi garancia-típus esetében indokolt díjat felszámítani, ilyen például tipikusan az, amikor a garancia kizárólag csak az adott entitás hitelfelvevő képességét javítja. Ehhez hasonló, amikor a garancia csupán csak az egyébként is létező, csoporttagságból eredő közvetett támogatást erősíti meg, ugyanakkor önmagában az adós hitelképességét nem javítja. Azokban az esetekben azonban, amikor a garancia javítja az adós hitelkockázati besorolását, illetve csökkenti a fizetendő kamatok szintjét, szükséges lehet egy szokásos piaci mértékű garanciadíj alkalmazása.

Vizsgáljuk át a transzferár politikánkat!

Végezetül fontos, hogy a transzferár szakértők által az elmúlt évtizedekben kifejlesztett és transzferár dokumentációkban alkalmazott számos árazási koncepció az új fejezetben formálisan is elfogadásra került. Ilyen például a kötvények összehasonlító adatként történő alkalmazása vagy a garanciadíjak árazására alkalmazott különféle modellek.

Az új X. fejezet megjelenésével javasolt a cégcsoportok jelenlegi transzferár politikáját újra átvizsgálni és a transzferár nyilvántartásokat ezek figyelembevételével elkészíteni/kiegészíteni vagy akár módosítani, ha szükséges

- javasolja Prágay-Szabó Balázs, a Deloitte transzferárazási szakértője.

Bár nem jogszabály, de…

A pénzügyi tranzakciók transzferárazásával kapcsolatos iránymutatás legelső lépéseként az OECD által 2018 júliusában kiadott, BEPS Discussion Draft on Financial Transactions című munkaanyag értelmezhető. Ez azonban sok ponton ellentmondásos és hiányos volt, így nem feltétlenül tudta egyértelműsíteni a különféle pénzügyi tranzakció típusok transzferárazásával kapcsolatos irányokat. 2020. február 11-én azonban megjelent a végleges, már jóval részletesebb anyag, amely bekerült az OECD Transzferár Irányelvek közé, annak 10. fejezeteként.

A legtöbb országban, köztük Magyarországon is, az OECD Irányelvek bár nem tekinthetők jogszabályi előírásnak, az adóhatóság és az adózók világszerte egy egységes kiindulópontként értelmezik a transzferárak meghatározása és vizsgálata kapcsán még akkor is, ha az alkalmazása nem feltétlenül teljeskörű vagy konzisztens az érintettek körében. A magyar adóhatóság transzferár csapata jelezte már, hogy az új fejezetet feldolgozta és annak iránymutatásait már alkalmazza is a folyamatban lévő szokásos piaci ár megállapítási eljárások (APA eljárások) során is.