adovaltozasok

Hírek

A COVID-19 idején életbe lépő adóváltozások

A koronavírus járvány következtetében bevezetett rendkívüli jogrend azt eredményezte, hogy a rendeleti kormányzás keretében példátlan gyorsasággal születnek meg új jogszabályok, köztük a gazdasági károkat enyhíteni szándékozó különböző adózási, valamint új támogatási lehetőségeket tartalmazó rendelkezések is.

2020. április 27.

A korábban már jól megszokott és nyomonkövethető tavaszi és őszi adóváltozási folyamatok helyett jelenleg egy dinamikusan változó és napról napra frissülő jogszabályi környezetben kell megtalálni mindazokat a Kormány által bevezetett adózási intézkedéseket, támogatásokat, könnyítéseket, melyek elsődlegesen a vállalkozások pénzügyi és adóadminisztrációs terheit szándékoznak csökkenteni.

Szakértőink összefoglalójának a célja, hogy a járványhelyzettel összefüggésben módosult támogatási és adójogszabályok kapcsán áttekintést adjanak az adózók számára legfontosabb változásokról, valamint arról, hogy az adott változáshoz kapcsolódó részletszabályok mely jogszabályban érhetők el.

Személyi jövedelemadó és járulékok

  • A turisztikai, vendéglátóipari, szórakoztatóipari, szerencsejáték, filmipari, előadóművész, rendezvényszervező és sportszolgáltatást nyújtó ágazatokban működő gazdasági egységekben a 2020. március-június hónapokra a vonatkozóan a foglalkoztató mentesül a munkavállaló után a munkabérrel összefüggésben fizetendő közterhek megfizetése alól, míg a munkavállaló munkabérét terhelő járulékok közül kizárólag a természetbeni egészségbiztosítási járulékfizetési kötelezettség áll fenn, melynek összege nem haladhatja meg az egészségügyi szolgáltatási járulék havi összegét, azaz a 7710 Ft-ot. – [47/2020. (III. 18.) Korm. rendelet]
  • Mentesülnek a szociális hozzájárulási adó és szakképzési hozzájárulás fizetési kötelezettség alól a 2020. március-június hónapokra vonatkozóan azok az adóalanyok, akik a jogszabályban meghatározott – TEÁOR és TESZOR kóddal azonosított – valamely tevékenységet (pl.: vendéglátás, szálláshely-szolgáltatás vagy műsorösszeállítás, műsorszolgáltatás) tényleges főtevékenységként végzik. A jogszabály alapján tényleges főtevékenységnek minősül az a tevékenység amelyből az adózónak a rendelet hatálybalépését megelőző 6 hónapban a legtöbb bevétele, de legalább a bevételnek a 30%-a keletkezett. – [61/2020. (III. 23.) Korm. rendelet]
  • A rehabilitációs hozzájárulás fizetésre kötelezett adózók esetében a rehabilitációs hozzájárulás mértéke a jogszabályban meghatározott mérték kétharmada. Rögzíti továbbá a rendelet, hogy a rehabilitációs hozzájárulás fizetésére kötelezetteknek a rehabilitációs hozzájárulásra vonatkozó előleget nem kell fizetnie. – [61/2020. (III. 23.) Korm. rendelet]
  • A rendelet rögzíti, hogy a fizetés nélküli szabadságon lévő munkavállaló a vészhelyzet fennállásának időszakában egészségügyi szolgáltatásra jogosult, mellyel összefüggésben a rendelet kimondja, hogy 2020. május 1-jétől a munkáltató – a tárgyhót követő hónap 12. napjáig – egészségügyi szolgáltatási járulékot állapít meg, vall be és fizet meg a fizetés nélküli szabadságon lévő munkavállaló után. Ezzel összefüggésben a munkáltató az állami adóhatóságnál kérelmezheti, hogy az egészségügyi szolgáltatási járulék e szerint megállapított és bevallott összegét a veszélyhelyzet megszűnését követő 60. napig fizethesse meg. – [140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet]
  • A rendelet előírja továbbá, hogy a személyi jövedelemadóról szóló törvényben foglaltaktól eltérően a szociális hozzájárulási adó számításakor az összevont adóalap az adóévben adókötelezettség alá eső valamennyi önálló, nem önálló tevékenységből származó, valamint egyéb bevételből megállapított jövedelem, továbbá átalányadózás esetén az egyéni vállalkozói, a mezőgazdasági kistermelői bevételből az átalányban megállapított jövedelem. Ha a jövedelem után a magánszemély kötelezett a szociális hozzájárulási adó megfizetésére – kivéve, ha az költségként elszámolható, vagy azt számára megtérítették –, a megállapított jövedelem 87 százalékát kell jövedelemként figyelembe venni. – [140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet]
  • A rendelet rögzíti továbbá, hogy az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló törvényben foglaltaktól eltérően a kifizető a törvényben meghatározott ekhoalap összege után 15,5 százalék ekhót fizet. – [140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet]
  • A vonatkozó rendelet értelmében a szociális hozzájárulási adó mértéke 2020. július 1-től az adóalap 15,5 százaléka. – [140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet]
  • A rendelet ezen túlmenően a személyi jövedelemadó törvényben meghatározottaknál magasabb összegben határozza meg a Széchényi Pihenő Kártya szálláshely, vendéglátás, és szabadidő alszámláira béren kívüli juttatásként utalható összegek mértékét. A rendelet kimondja továbbá, hogy nem terheli szociális hozzájárulási adó kötelezettség a Széchenyi Pihenő Kártyára utalt béren kívüli juttatásnak minősülő összeget. Az adómentesség a hatálybalépésétől (2020. április 22.) a 2020. június 30-ig adott juttatások tekintetében alkalmazható. – [140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet]
  • A rendelet az egyes meghatározott juttatásokkal összefüggésben a rekrációs keretösszeg mértékét is felemeli. – [140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet]

KATA, KIVA

  • A személyszállítási szolgáltatást végző kisadózó vállalkozások tételes adója hatálya alá tartozó adózók mentesülnek – a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló törvény szerinti – adófizetési kötelezettségük alól a 2020. március-június hónapokra vonatkozóan. – [47/2020. (III. 18.) Korm. rendelet]
  • A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló törvény (a továbbiakban: Katv.) szerinti kisvállalati adóalany, amely a jogszabályban meghatározott – TEÁOR és TESZOR kóddal azonosított – valamely tevékenységet tényleges főtevékenységként folytat, az e tevékenységével összefüggésben a 2020. március-június hónapokra történő kisvállalati adókötelezettsége megállapításánál nem tekinti kisvállalati adóalapnak a személyi jellegű kifizetések összegét. – [61/2020. (III. 23.) Korm. rendelet]
  • A Katv. szerinti kisadózó vállalkozás, amely a jogszabályban meghatározott – TEÁOR és TESZOR kóddal azonosított – valamely tevékenységet (pl.: fodrászat, szépségápolás, villanyszerelés) folytat, a 2020. március-június hónapokra vonatkozóan mentesül a Katv. szerinti tételes adó megfizetése alól. Lényeges, hogy e rendelkezés akkor alkalmazható, ha a kisadózó vállalkozás a rendeletben hivatkozott valamely tevékenysége tekintetében 2020. február hónapjában már a Katv. hatálya alá tartozott. – [61/2020. (III. 23.) Korm. rendelet]
  • A vonatkozó jogszabály értelmében a rendelet hatályba lépésének napja (2020. április 22.) és 2020. szeptember 30-a között esedékessé váló éves és soron kívüli kisvállalati adó adómegállapítási, -bevallási és -fizetési kötelezettséget, továbbá kisvállalati adóelőleg megállapítási és bevallási kötelezettséget az adó alanya 2020. szeptember 30-ig teljesítheti. – [140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet]
  • A rendelet értelmében 2020.július 1-jétől a Katv. szerinti főállású kisadózó e jogállásának időtartama alatt biztosítottnak minősül, valamennyi biztosítotti jogviszonnyal összefüggő ellátásra jogosultságot szerezhet, és ezen ellátások számításának alapja havi 102 000 forint, magasabb összegű tételes adó fizetése esetén 170 000 forint. – [140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet]
  • A rendelet kimondja, hogy a Katv. szerinti kisvállalati adó mértéke az adó alapjának 11%-a 2021.január 1-jétől. A rendelet továbbá a Katv. szerinti adóelőleg összegének meghatározására vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz. – [140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet]

Turizmusfejlesztési hozzájárulás

  • A turizmusfejlesztési hozzájárulás megfizetésére kötelezetteknek a 2020. március 1. napjától 2020. június 30. napjáig terjedő időszakra nem kell turizmusfejlesztési hozzájárulást fizetni, amely időszakra a turizmusfejlesztési hozzájárulás bevallására és megállapítására nem kerül sor. – [47/2020. (III. 18.) Korm. rendelet]
  • Ezzel összefüggésben a vonatkozó jogszabály tisztázza, hogy annak a turizmusfejlesztési hozzájárulásra kötelezettnek, amelynek a turizmusfejlesztési hozzájárulást

a) negyedévente kell bevallania, a 2020. április 20-ig benyújtandó bevallásában a 2020. január 1. és 2020. február 29. közötti,
évente kell bevallania, a 2021. február 25-ig benyújtandó bevallásában a 2020. január 1. és 2020. február 29. közötti és a 2020. július 1. és 2020. december 31. közötti

b) időszakra vonatkozó turizmusfejlesztési hozzájárulást kell megállapítania, bevallania és megfizetnie. – [61/2020. (III. 23.) Korm. rendelet]

c) időszakra vonatkozó turizmusfejlesztési hozzájárulást kell megállapítania, bevallania és megfizetnie. – [61/2020. (III. 23.) Korm. rendelet]

Társasági adó, és energiaellátók jövedelemadója

  • Látvány-csapatsport támogatással összefüggésben a rendelet meghatározza, hogy a társasági adóról szóló törvényben foglaltaktól eltérően a támogatási igazolások összértéke a támogatott szervezet sportfejlsztési programjában szereplő igazolt költségek, ráfordítások, kiadások legfeljebb 100%-a lehet. – [116/2020. (IV. 15.) Korm. rendelet]
  • A támogatott szervezet az ingatlan-fejlesztést érintő tárgyi eszköz beruházás, felújítás jogcím esetén, illetve az alapvetően működési célt szolgáló támogatások esetében – a rendeletben meghatározott módon – kérelmezheti a sportfejlesztési program további egy támogatási időszakkal történő meghosszabbítását. – [116/2020. (IV. 15.) Korm. rendelet]
  • A támogatás, a sportfejlesztési program megvalósítását biztosító saját forrás, valamint a kiegészítő sportfejlesztési támogatás összegének felhasználásáról történő elszámolásnak a vonatkozó jogszabály szerinti benyújtására rendelkezésre álló határidő az ott meghatározott 15 napon túl egyszeri alkalommal, kérelemre vagy hivatalból legfeljebb 120 nappal meghosszabbítható. – [116/2020. (IV. 15.) Korm. rendelet]
  • A társaságok a vonatkozó rendelet hatálybalépésének napja (2020. április 22) és 2020. szeptember 30-a között esedékessé váló éves és soron kívüli társasági adó adómegállapítási, -bevallási és -fizetési kötelezettségüknek, továbbá a társasági adóról szóló törvény szerinti éves adóbevallással egyidejűleg teljesítendő adóelőleg-megállapítási és -bevallási kötelezettségüknek 2020. szeptember 30-ig tehetnek eleget. – [140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet]
  • A társaságok a vonatkozó rendelet hatálybalépésének napja (2020. április 22.) és 2020. szeptember 30-a között esedékessé váló éves és soron kívüli energiaellátók jövedelemadója adómegállapítási, -bevallási és -fizetési kötelezettségüknek, továbbá az éves adóbevallással egyidejűleg teljesítendő adóelőleg-megállapítási és -bevallási kötelezettségüknek 2020. szeptember 30-ig tehetnek eleget. – [140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet]

Helyi iparűzési adó és innovációs járulék

  • A társaságok a vonatkozó rendelet hatálybalépésének napja (2020. április 22.) és 2020. szeptember 30-a között esedékessé váló éves és soron kívüli helyi iparűzési adóbevallás-benyújtási kötelezettségüket és az ezzel egyidejűleg teljesítendő adófizetési kötelezettségüket, valamint a következő adóelőleg-fizetési időszakra szóló adóelőleg bevallás benyújtási kötelezettségüket 2020. szeptember 30-ig teljesíthetik. – [140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet]
  • Amennyiben az adózó iparűzési adó bevallás-benyújtási, adóelőleg-bevallási kötelezettségét a 2020-ban kezdődő adóelőleg-fizetési időszak első előlegrészlete esedékessége napjáig nem teljesítette, akkor ezen előlegrészlet esedékességekor az előző – korábban bevallott – iparűzési adóelőlegrészlet összegét kell megfizetni. Az adózó ezen adóelőleg-részlet mérséklését annak esedékessége előtt kérheti, ha számításai szerint a 2020-ban kezdődő adóév adója nem éri el az adóévi adóelőleg összegét. – [140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet]
  • Az adózó a vonatkozó rendelet hatálybalépésének napja (2020. április 22.) és 2020. szeptember 30-a között esedékessé váló éves és soron kívüli innovációs járulék megállapítási, -bevallási és -fizetési kötelezettségének, továbbá az éves járulékbevallással egyidejűleg teljesítendő innovációs járulékelőleg megállapítási és bevallási kötelezettségének 2020. szeptember 30-ig tehet eleget. – [140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet]

Idegenforgalmi adó

  • A rendelet – 2020. április 26-i hatálybelépéssel – meghatározza, hogy a hatálybelépés napjától 2020. december 31-ig terjedő időszakban eltöltött vendégéjszaka utáni idegenforgalmi adót az adó alanyának nem kell megfizetnie, az adó beszedésére kötelezettnek nem kell beszednie, befizetne, a megállapított, de be nem szedett adót azonban be kell vallania az adóhatósághoz. A rendelet rögzíti továbbá, hogy nem kell bevallani a megállapított adót, ha annak összege nulla. – [140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet]

Általános forgalmi adó, vám és jövedéki adó

  • Az Európai Bizottság határozata értelmében a behozatali vám és importáfa mentesek a Covid 19 járvány lekűzdése érdekében harmadik országból importált szájmaszkok, lélegeztetőgépek és egyéb védőfelszerelések, feltéve, hogy ezen eszközök a járvány veszélyének kitett, illetve a járvány leküzdésében részt vevő személyek részére kerülnek ingyenes kiosztásra. A Bizottság határozata értelmében a mentesség a 2020. január 30. és 2020. július 31. közötti behozatalokra alkalmazható. – [Bizottság C(2020) 2146. számú határozata]
  • A veszélyhelyzet ideje alatt a jövedéki adóról szóló törvény szerinti adóraktár engedélyes az engedélyében foglaltaktól eltérően az illetékes nemzeti hatóság által kiadott ideiglenes biocid engedélyben számára meghatározott összetételű fertőtlenítőszert alkoholtermékből részleges denaturálási eljárás alkalmazása nélkül gyárthat oly módon, hogy a gyártást az adóraktári engedély módosítása nélkül az állami adó- és vámhatóság részére legkésőbb a gyártás tervezett megkezdését megelőző 12 órával bejelenti. Az így előállított fertőtlenítőszer adófizetési kötelezettség alól mentesült jövedéki terméknek minősül. – [83/2020. (IV. 3.) Korm. rendelet]

A járványhelyzettel összefüggésben bevezetett különadók

  • A hitelintézet a vonatkozó jogszabály értelmében 2020. június 10-éig köteles megállapítani, majd 2020. december 10. napjáig, meghatározott ütemezésben és három egyenlő részletben köteles megfizetni az újonnan kivetett különadót. Az adó alapja a különadó törvény szerint megállapított 2020. adóévre vonatkozó adóalap 50 milliárd forintot meghaladó része. A különadó mértéke 0.19%. – [108/2020. (IV. 14.) Korm. rendelet]
  • Különadó került kivetésre bizonyos TEÁOR szám alá eső kiskereskedelmi tevékenységekre. Az adó alanya a belföldi vagy külföldi illetőségű személy vagy szervezet, amely a vevője részére nem fióktelep útján belföldön terméket ad át, értékesít. Az adó alapja a rendelet hatálybelépésének a napjától a vészhelyzet megszűnésének napjáig terjedő időszak bármely napját magában foglaló teljes adóévi – különadó-köteles – nettó árbevétel. Az adó mértéke sávosan került meghatározásra, miszerint az adóalap 500 millió forintot meg nem haladó része után az adómérték 0%, 500 millió és 30 milliárd forint közötti részre 0,1%, 30 milliárd és 100 milliárd forint közötti részre 0,4%, és a 100 milliárd forintot meghaladó részre pedig 2,5%. Az érintett adóalanyok 2020. május 31-éig kötelesek bevallani az adóelőleg egy hónapra jutó (havi) összegét az állami adóhatósághoz. – [109/2020. (IV. 14.) Korm. rendelet]

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKAER)

  • A rendelet értelmében az adózók a vészhelyzet ideje alatt és a vészhelyzet megszűnését követően harmincadik napig mentesülnek az EKAER-el összefüggő kockázati biztosíték megfizetése alól. Ezen túlmenően az állami adóhatóság haladéktalanul intézkedik a rendelet hatálybelépését (2020. április 22.) megelőzően az elkülönített letéti számlára befizetett kockázati biztosíték összegének adózók részére történő visszautalásáról, valamint a vállalt garancia felmondásához szükséges hozzájárulásának a pénzintézet részére történő továbbítása iránt. – [140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet]
  • A rendelet kimondja továbbá, hogy az EKAER rendelet szerinti egyedi mentességre vonatkozó szabályoktól eltérően az útszakasz mentesítésre vonatkozó engedély érvényessége a veszélyhelyzet ideje alatt végig fennáll, a feltételek fennállását a veszélyhelyzet ideje alatt vizsgálni nem kell. – [140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet]

Adóeljárási szabályok

Beszámolási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos könnyítés

  • A számviteli törvény szerinti beszámolókra vonatkozó beszámoló készítési, nyilvánosságra hozatali, letétbehelyezési és közzétételi, továbbá benyújtási (leadási, megküldési) határidők – amennyiben azok 2020. április 22. és 2020. szeptember 30. között esedékesek – 2020. szeptember 30-ig meghosszabbodnak. Ezen beszámolókra épülő további számviteli kötelezettségek határidejét ettől a naptól kell számítani. Ezen könnyítések nem vonatkoznak a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók (pl. tőzsdei cégek, bankok, biztosítók, befektetési vállalkozások) beszámolóira. – [140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet]

Adózói minősítéssel kapcsolatos könnyítések

  • A veszélyhelyzet ideje alatt végzett és az azt követő minősítés alapján az adózó megbízható adózói minősítése nem szüntethető meg a veszélyhelyzet ideje alatt vagy az azt követő harminc napon belül esedékes adókötelezettség megsértése miatt a terhére megállapított adókülönbözetre való hivatkozással. – [140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet]
  • A veszélyhelyzet ideje alatt végzett és a veszélyhelyzet megszűnését követő harmincadik napot magában foglaló negyedévet követő minősítés alapján az adózó megbízható adózói minősítése nem szüntethető meg a veszélyhelyzet ideje alatt vagy az azt követő harminc napon belül megindított végrehajtási eljárásra való hivatkozással, továbbá abban az esetben sem, ha az adózó ötszázezer forintot meghaladó nettó adótartozással rendelkezik vagy a tárgyévre vonatkozó adóteljesítménye negatív. – [140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet]
  • A veszélyhelyzet ideje alatt végzett és az azt követő minősítés során az adóhatóság a kockázatos adózói státusz feltételeinek vizsgálata során figyelmen kívül hagyja a veszélyhelyzet ideje alatt vagy az azt követő harminc napon belül esedékes adókötelezettség megsértése miatt az adózó terhére megállapított adókülönbözetet. – [140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet]

Fizetési kedvezményekre vonatkozó könnyítések

  • A fizetési halasztásra és részletfizetésre vonatkozó általános szabályok szerinti kedvezményeken túl további kedvezmény érhető el az adózók számára. Az adóhatóság az adózónak a veszélyhelyzet megszűnését követő harmincadik napig előterjesztett kérelmére az adóhatóságnál nyilvántartott, legfeljebb öt millió forint összegű adóra, egy alkalommal, legfeljebb hat havi pótlékmentes fizetési halasztást vagy legfeljebb tizenkét havi pótlékmentes részletfizetést engedélyezhet. Ennek feltétele, hogy az adózó a kérelem benyújtásával egyidejűleg igazolja, hogy a fizetési nehézség a veszélyhelyzetre vezethető vissza. A kérelem előterjesztése illetékmentes és az adóhatóság tizenöt napos ügyintézési idővel bírálja el azt. – [140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet]
  • Az általános szabályoktól eltérően nem természetes személyek is kérhetik az adótartozás mérséklését. Az adóhatóság az adózó veszélyhelyzet megszűnését követő harmincadik napig előterjesztett kérelmére az őt terhelő adótartozást egy alkalommal, legfeljebb húsz százalékkal, de öt millió forintot meg nem haladó összegben mérsékelheti. Ennek feltétele annak igazolása, hogy az adótartozás megfizetése a kérelmező gazdálkodási tevékenységét a veszélyhelyzetre visszavezethető okból ellehetetlenítené. Az adómérséklés csak egy adónem tekintetében kérelmezhető. A mérséklést követő fennmaradó adótartozásra a veszélyhelyzet kapcsán kérelmezhető, előző pontban bemutatott fizetési kedvezmény nem engedélyezhető. Az adózó nem élhet az adótartozás mérséklésének lehetőségével, ha az adóhatóság részére engedélyezte a veszélyhelyzet kapcsán elérhető, előző pontban bemutatott fizetési kedvezményt. A kérelem előterjesztése illetékmentes és az adóhatóság tizenöt napos ügyintézési idővel bírálja el azt. – [140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet]

Egyes adózók közzétételével kapcsolatos enyhítések

  • A nagy összegű adóhiánnyal rendelkező adózók közzététele során az adóhatóság figyelmen kívül hagyja a veszélyhelyzet ideje alatt és az azt követő harminc napon belül esedékes adókötelezettség megsértése miatt az adózó terhére megállapított adóhiány és jogkövetkezmény összegét. – [140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet]
  • A nagy összegű adótartozással rendelkező adózók közzététele során a veszélyhelyzet ideje alatt végzett és a veszélyhelyzet megszűnését követő harmincadik nap negyedévét követő közzététel során az állami adó- és vámhatóság figyelmen kívül hagyja a veszélyhelyzet ideje alatt és az azt követő harminc napon belül esedékes adótartozást. – [140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet]

Igazolási kérelemmel kapcsolatos könnyítés

  • A veszélyhelyzet alatti mulasztás tekintetében az igazolási kérelem, valamint a veszélyhelyzet alatti kézbesítés tekintetében a kézbesítési kifogás előterjesztésének határidejébe a veszélyhelyzet időtartama nem számít bele. – [74/2020. (III. 31.) Korm. rendelet]

Adóvégrehajtásokra vonatkozó könnyítések

  • Március 24-től szünetelnek az adóvégrehajtások és a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napig nyugszik az adó végrehajtásához való jog elévülése. Ha valakinek a munkabérére végrehajtás indult és a munkáltató az összeget levonta, de március 24-ig még nem utalta át az adóhatóságnak, úgy a levont összeget vissza kell fizetni a munkavállalónak. Amennyiben a munkáltató március 24-ét követően már átutalta a levont összeget az adóhatóságnak, akkor azt az adóhatóság fogja nyolc napon belül visszatéríteni a munkavállaló részére. Hasonló szabályokat vezettek be a bankszámlákra vezetett végrehajtás miatt a bankszámlákról levont összegekre vonatkozóan. A NAV honlapján 2020. április 7-én közzétett tájékoztatás alapján a NAV a vonatkozó Kormány rendeletet úgy értelmezi, hogy azzal az adózóval szemben, akinek adótartozása miatt a NAV 2020. március 24-e előtt még nem indított végrehajtási eljárást, a végrehajtási eljárás megindítható. – [57/2020. (III. 23.) Korm. rendelet]

Adóperek

  • A veszélyhelyzet alatti mulasztás tekintetében az igazolási kérelem, valamint a veszélyhelyzet alatti kézbesítés tekintetében a kézbesítési kifogás előterjesztésének határidejébe a veszélyhelyzet időtartama nem számít bele. – [74/2020. (III. 31.) Korm. rendelet]
  • A veszélyhelyzet a peres eljárásokra vonatkozó határidők folyását nem érinti. – [74/2020. (III. 31.) Korm. rendelet]
  • A veszélyhelyzet alatt a bíróság főszabály szerint tárgyaláson kívül jár el. Meghatározott feltételek teljesülése esetén kérhető, hogy a bíróság - tárgyaláson kívüli elbírálás helyett - a tárgyalást a veszélyhelyzet megszűnését követő időpontra halassza el. – [74/2020. (III. 31.) Korm. rendelet]

A járványhelyzettel összefüggésben bevezetett támogatások, ösztönzők

  • Új támogatási program került bevezetésre a közép- és nagyvállalatok versenyképességének, likviditási helyzetének javítására, illetve a koronavírus járvány következtében elszenvedett veszteségek csökkentésére. A program keretében – a különböző vállalásoktól függően - akár 50% támogatási intenzitás és 800 000 euró összegű vissza nem térítendő támogatás is elérhető új beruházások esetén. – [7/2020. (IV. 16.) KKM rendelet]
  • Új, csökkentett munkaidővel kapcsolatos bértámogatási program került bevezetésre a munkahelyek fenntartása érdekében, melynek keretében a kormány támogatást nyújt a COVID-19 járvány miatt problémákkal küzdő vállalatok munkahelyeinek fenntartására. Amennyiben a vállalat vállalja, hogy bár csökkentett munkaidőben, de továbbfoglalkoztatja munkavállalóit, bértámogatást igényelhet a munkavállalóval együtt 3 hónapos időtartamra. – [105/2020. (IV. 10.) Korm. rendelet]
  • Új, K+F munkahelyekkel kapcsolatos bértámogatási program került bevezetésre a kutató-fejlesztői munkahelyek megőrzésére. A program keretében – amennyiben többek között a vállalkozás vállalja a kutató-fejlesztő továbbfoglalkoztatását, munkabérének fenntartását, valamint jelentéstételt a támogatás feltételeit érintő változásokról – munkavállalónként akár 318 920 Ft bértámogatás is elérhető 3 hónapon keresztül. – [103/2020. (IV. 10.) Korm. rendelet]

A további változásokról rendszeres hírleveleinkből és a COVID-19-cel kapcsolatos gyűjtőldalunkon található összefoglalóinkból tájékozódhat.

Hasznosnak találta?