blue dots

Hírek

Kedvező változások az EKD támogatás kapcsán

2019. március 6-án hatályba lépett az EKD támogatásról szóló kormányrendelet módosítása mely kedvezően érinti a munkahelyteremtéssel járó, illetve a munkahelyteremtéssel nem járó (technológia-intenzív) beruházásokra, valamint a K+F projektekre adható vissza nem térítendő EKD támogatásokat.

A módosítás főbb pontjai:

  • Technológia-intenzív beruházás esetén lehetőség van akár a két kapcsolt vállalkozás általi közös projekt-megvalósításra is, valamint az igénybevételhez szükséges minimum létszám 250 főről 100 főre csökkent.
  • Kutatás-fejlesztési projektek esetén az elszámolható költségek köre kibővült a szerződéses kutatás költségeivel, legfeljebb a teljes fejlesztési projekt elszámolható költségének huszonöt százalékáig.
  • Békés, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye mellett Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is elérhetővé vált az EKD támogatás már az 5 millió eurót és 50 újonnan létesített munkahelyet meghaladó beruházások esetén is.
  • Bérelt vagy lízingelt ingatlanon megvalósuló projekt esetén, amennyiben a lízing/bérleti szerződés a kötelező üzemeltetési időszak vége előtt lejár, a jövőben a támogatásra való jogosultság érdekében elegendő annak vállalása, hogy ez esetben akár az eredeti helyszíntől eltérő, a beruházás eredeti helyszínével azonos tervezési-statisztikai régióban fekvő másik, a fenti feltételeknek megfelelő helyszín rendelkezésre állását igazolja a kedvezményezett.
  • Módosult a befektetett-eszköz alapú beruházások esetén elszámolható költségek köre:
    • A megújuló energia termeléséhez kapcsolódó eszközök költségei bizonyos feltételek teljesítése esetén (a beruházásnak nem elsődleges célja az energiatermelés, valamint a megtermelt energia a beruházás működtetését szolgálja, értékesítésre legfeljebb a megtermelt energia 20%-a kerül) elszámolható költségeknek minősülnek, legfeljebb a teljes projekt elszámolható költségének huszonöt százalékáig.
    • Az elszámolható eszközök minimális költsége 200 ezer forintra emelkedett.

Amennyiben az EKD támogatást, vagy egyéb állami támogatási kérdéseket illetően bővebb információra lenne szükségük, kérjük, keressék szakértőnket az alábbi elérhetőségeken.

Hasznosnak találta?