eu-megoldas

Sajtóközlemények

Közös európai megoldás a munkanélküliség mérséklésére

Kedden az Európai Tanács elfogadta a Covid19 világjárvány miatt felmerülő munkanélküliségi kockázatokat mérséklő európai eszköz (rövid nevén SURE) elindítását. Az eszköz célja elsősorban a csökkentett munkaidő jövedelemtámogatása és a munkahelyi egészségvédelmi intézkedések támogatása. A SURE egy olyan hitelprogram, amelyet az Európai Unió vesz fel a piacról, és tovább hitelez a tagországoknak.

Budapest, 2020. május 21.

A SURE teljes keretösszege összesen 100 milliárd euró, ebből a keretből igényelhet minden tagország a munkahelyek megtartásának és a munkahelyekhez kapcsolódó egészségügyi intézkedések támogatására. A tagországok a már elindított programjaik finanszírozására is használhatják az eszközt, mivel a 2020. február 1-től felmerült kiadások is elszámolhatók.

A SURE által megcélzott intézkedések nagyon hasonlóak a korábban már Magyarországon is elindított rövidített munkaidős, illetve bértámogatási programokhoz, így az eszköz által biztosított plusz forrásokból elképzelhető a korábbi hazai programok kiterjesztése, illetve újak indulása is

- mondta dr. Márkus Csaba, a Deloitte partnere.

Az eszköz finanszírozási hátterét az Európai Unió (EU) nevében, az Európai Bizottság (Bizottság) egy hosszú távú piaci hitelfelvétele adja. Ez kedvezményes kamatozást biztosít, az EU igen kedvező adóssági besorolása miatt. A tagországok pedig ennek előnyeit élvezve szintén igen kedvező feltételek mellett juthatnak majd hitelhez. A hitel mögötti garanciát a tagországok vállalják, a teljes felvett hitel 25%-áig. Az eszköz tehát egy eddig kevésbé használt finanszírozási formán alapul, de lehetővé teszi, hogy a jelenlegi programozási időszak uniós költségvetési keretén túl is biztosítson forrásokat a válsághelyzetben.

Az eszközt átmeneti jelleggel hozta létre az Európai Unió 2022. december 31-ig, ami után a Bizottság félévente értékelni fogja, hogy a tagállamokban továbbra is fennállnak-e a gazdasági zavarokat okozó rendkívüli körülmények. Amennyiben úgy látja, hogy a szükséghelyzet megszűnt, további támogatás nem lesz nyújtható.

A finanszírozási eszköz ugyan egyelőre ideiglenes jellegű, és csak a COVID19 világjárvány kezelésére szolgál, de sikeres működése esetén elképzelhető egy hosszú távú uniós foglalkoztatáspolitikai eszköz létrehozása, a mostanihoz hasonló gazdasági válsághelyzetek hatásainak enyhítésére

- mondta Béres Attila, a Deloitte kormányzati tanácsadás és ösztönzők üzletágának menedzsere.

Az eszköz felvételének nincsen tagországi plafonja, illetve előre kialakított részesedési borítékok sem, az egyetlen felső korlátot az jelenti, hogy a három legnagyobb részesedésű tagországi igény együttesen nem haladhatja meg a 100 milliárd eurós keret 60%-át.

Az eszköz azután lesz közvetlenül a tagországok számára is elérhető, miután az összes tagállam kötelezettséget vállalt a 25 százaléknyi garanciából ráeső részre.
 

Hasznosnak találta?