Hírek

Megtakarítási lehetőség áfa késedelmi kamat kapcsán

Azok a cégek, akik korábban nyújtottak kamatkérelmet az adóhatóság felé a jogosulatlanul visszatartott visszaigényelhető áfa után, hamarosan további késedelmi kamatra lehetnek jogosultak egy jelenleg folyamatban lévő, magyar vonatkozású Európai Bírósági eljárás nyomán.

Az említett ügyben a Bíróság a közeljövőben hozza meg döntését, azonban a főtanácsnoki indítvány már ismert, amely alapján a korábbi magyar adóhatósági gyakorlat – amely a késedelmi pótlék felének megfelelő összegű áfa kamatot, valamint késedelmi kamatot csak feltételhez kötötten utalt ki – a közösségi joggal nem összeegyeztethető. Figyelemmel erre további kamatigény érvényesítésére lehet számítani.

A fentiekre figyelemmel mindenképpen javasoljuk áttekinteni, hogy nyújtott-e be a Társaság korábban áfa kamatkérelmet az adóhatóság felé, és ha igen, ezt követően kapott-e késedelmi kamatot, illetve milyen összegben. Tekintettel a főtanácsnoki indítvány tartalmára, a Deloitte szakértői kidolgozták azt a kalkulációs módszert amivel maximalizálni lehet a Társaságok által elérhető késedelmi kamat összegét. Tapasztalataink szerint akár a korábbi, 2016-ban és 2017-ben folytatott eljárásokban kapott késedelmi kamat összegének 100%-a is igényelhető.

Amennyiben a fenti lehetőség érinti Önöket, örömmel közreműködnénk az újabb kamatkérelem, valamint a kamatkalkuláció elkészítésében a Bíróság ítéletére hivatkozással. A kérelem és a kalkuláció elkészítését, illetve a szükséges eljárásjogi lépéseket sikerdíjas alapon vállalnánk, a várható késedelmi kamat összegéhez igazodva.

Hasznosnak találta?